Életének 81. évében elhunyt Keresztes Tibor, ismertebb nevén Cintula, magyar rádiós műsorvezető, lemezlovas, a magyarországi könnyűzene és ifjúsági kultúra meghatározó alakja, a magyar diszkókultúra egyik úttörője – közölte vasárnap este Facebook-oldalán a Poptarisznya webrádió.
Keresztes Tibor 1944. december 14-én született Komáromban. A 60-as évektől a Magyar Rádió Ifjúsági Osztályának külső riportereként dolgozott, majd a Fővárosi Művelődési Házban működő Magnósklub szervezőjeként vált ikonikus figurává. Az ő összekötő szövegeit lehet hallani az Illés Nehéz az út című lemezén, ő vezette a Magyar Televízió első könnyűzenei műsorát, a Tapsifülest, majd az Egymillió fontos hangjegyet, aztán a Könyvklubot, a Hajóbárt és a Sarokházat is. Ezeken az eseményeken a nyugati zene, a közösségi élmény és a fiatalos lendület jelentek meg egy olyan korszakban, amikor ez újszerű és bátor kezdeményezésnek számított.
A „Helló, itt Cintula!” köszönés egy egész generáció számára vált ismertté, és hangja a rádió szignáljaiban továbbra is hallható marad.