Az Egyesült Államok mintegy tízmillió dollár értékű fogamzásgátló eszközt fog megsemmisíteni, ahelyett, hogy azokat – az eredeti terveknek megfelelően – szegényebb országokba szállítanák. Az amerikai kormány azt sem engedte az ENSZ-nek és más segélyszervezeteknek, hogy megvásárolják az eszközöket – írja a Reuters. A készletek hónapok óta egy belga raktárban állnak, mióta Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, befagyaszt minden külföldi segélyezést.
A hírek szerint az Egyesült Államok 160 ezer dollárt költ majd a készletek elégetésére.
Amerikai képviselők már beadtak törvényjavaslatokat, hogy ne lehessen megsemmisíteni a segélyeket, de ezeket valószínűleg már nem fogják időben elfogadni. A belga külügyminisztérium még tárgyal az amerikai hatóságokkal, de sok reményt nem fűznek a sikerhez ők sem. A USAID által vásárolt 9,7 millió dollár értékű eszközök még évekig használhatók lennének, ezért egy civil szervezet és az ENSZ is felajánlotta, hogy megvásárolná a készletet, de az amerikaiak ehhez sem járultak hozzá.
A napokban az Atlantic írt arról, hogy 500 tonna olyan élelmiszert is elégetnek a következő hetekben, ami másfél millió gyerek egyheti élelme lehetne. Ezeket eredetileg afganisztáni és pakisztáni éhező gyerekeknek szánták. Speciális, nagy energiatartalmú kekszekről van szó, amelyeket kifejezetten olyan öt év alatti gyerekeknek fejlesztettek ki, akik krízishelyzetben vannak és táplálásuk más módon nem megoldható. A Biden-adminisztráció utolsó hónapjaiban a USAID 800 ezer dollárt költött a kekszekre, most 130 ezer dollárt költenek arra, hogy elégessék.
Nem tudom, miért, talán az örök optimizmusom hiteti el velem, hogy a világ talán javul valamit. Aztán kiderül, hogy frászt, én vagyok hülye.
Lehet, annak idején félrevezettek, de a bostoni teadélutánnak nevezett, 1773. december 16-ai eseménysorozat (angolul Boston Tea Party) az amerikai függetlenségi háború kitörésének a közvetlen előzménye, mint a kapitalizmus átka ül az emlékezetemben. A tankönyvi metszeteken – bolsevik propaganda! – jól látszanak a hajók, meg a vízbe dobált tearakomány, örök tanulságul az utókornak, milyen pazarlásra képes a tőke.
Aki pedig ennek nem hisz, olvasson Steinbecket, az is Amerika, nem fog hinni a szemének: bármelyik mai bank követhető példát talál benne a kamatfojtogatásra.
A „bostoni teadélután” volt a jel az Anglia elleni általános felkelésre az amerikai gyarmatokon. „Olyan teát főzünk György királynak, hogy abba belefullad!” – mondták. A helyzet ezután mérgesedett el, mert a Lord North által vezetett kormány a lázadást erőszakkal akarta leverni.
A bostoni események is hozzájárultak az amerikai függetlenségi háború 1775-ös kitöréséhez.
A függetlenségi háború a gyarmatoknak Angliától való elszakadásához és az Amerikai Egyesült Államok megalakulásához vezetett.
Forog vagy sem? Tudja a fene. Amikor Donald Trump dicső tetteiről olvasok, azt gondolom, ha forog is, hát visszafelé forog, vagy legalábbis összevissza, mert más logikát, mint a tőke logikáját én ugyan nem tudok itt felfedezni.