Magyar Péter már hat évvel ezelőtt is megfogalmazta kritikáit a NER-rel kapcsolatban – jelentette ki a XXI. Század Intézet igazgatója és a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója az Ötpont című podcastműsorban.
A hvg.hu szemléje szerint Békés Mártont meginvitálták egy olyan házibuliba még 2019-ben, amely „a brüsszeli Fidesz-közegnek” volt az eseménye, Varga Judit igazságügyi miniszter hivatalba lépése idején. A jelenlévők végighallgatták Demeter Szilárd és Dömötör Csaba beszélgetését, azonban mindenki a tárcavezetőt várta, hogy megünnepelhessék. A beszélgetés végén a házigazda felvetette, hogy van-e valakinek kérdése, amikor
„a hátsó fertályból rikoltozó mondatokkal, erőszakos stílusban valaki elkezdett kiabálni, hogy de a stadionok, de a Mészáros Lőrinc, meg a korrupció”, meg hogy lehet ez, meg így, meg úgy.
Békés Márton eleinte nem tudta hová tenni a dolgot, hogy kitől származnak ezek a közbevetések, mígnem kiderült, hogy Varga Judit akkori férjétől, Magyar Pétertől. Erre az igazgató megkérdezte: – Gyerekek, hát ez hogy fordulhat elő? Hát mindjárt megjön a Judit, és a férj meg ilyeneket kiabál”.
– Aki őt ismerte, az tudta, hogy Judit munkatársait akár fenyegetésig elmenően vegzálni képes fickóról van szó. Egyáltalán nem csodálkoztam, amikor az MNB-be vagy hova odatelefonált, és leteremtett ott valami adminisztrációs kislányt, mert Magyar Péter a NER legrosszabb arca.
Magyar Péter szerint felvetné a hivatali visszaélés gyanúját, ha tényleg felesége révén jutott volna állásokhozFelidézte, hogy a már említett fideszes eseményre Varga Judit „nagyon szomorúan, nagyon elnyűtten” érkezett meg, a történész nem is értette, „szegény” miért van így oda.
A portál megjegyzi, a beszámoló annak tükrében is érdekes, hogy a hivatalos fideszes narratíva szerint pálfordulásáig Magyar Péter lelkes híve volt a NER-nek. Orbán Viktor pár napja is azt mondta, hogy egy-másfél évvel ezelőttig Magyar Péter minden beszédén, előadásán az első sorban csápolt, tapsolt és éljenzett.
Kocsis Máté szerint Magyar Péter bosszút akar állni