Míg a választók több, mint harmadának nincs másodlagos pártpreferenciája, addig azok között, akiknek van, a legtöbben a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal és Mi Hazánkkal szimpatizálnak másodsorban – derül ki a Republikon Intézet július elején készített, lapunkhoz is eljuttatott kutatásából.
A felmérés eredményei alapján
a pártválasztók 12 százaléka szavazna a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra (MKKP), ha az első általa választott pártra nem szavazhatna,
ugyancsak 12 százalék szavazna a Mi Hazánkra,
a DK a harmadik helyen áll, 10 százalék szavazna át Dobrev Klára pártjára,
míg a Tisza Pártra 7,
a Fidesz-KDNP-re 4 százalék szavazna át.
Vagyis látható, hogy a két nagy párt versenyében éppen a három, parlamenti küszöbhöz legközelebb álló párt a legnépszerűbb alternatíva, azaz az emberek továbbra sem szeretnék, ha a szavazatuk „elveszne” és nem lenne a voksukból közvetlenül parlamenti mandátum. A pártválasztók bő egyharmada nem tud olyan pártot mondani, amelyikre szívesen átszavazna.

A kutatásból kiderült az is, hogy
a Tisza szavazók elsődleges alternatívája a Kutyapárt, 26 százalékuk szavazna az MKKP-ra. A másodlagos DK szavazók szintén a Tiszától származnak, a tiszások 19 százaléka szavazna át a DK-ra. 9 százalék a Momentumra szavazna, ami nem indul a választáson, és a Tisza szavazóinak közel harmada nem tudja, kire szavazna, ha valamilyen okból meg kellene változtatnia a voksát.
a kormánypártok táborának több mint fele nem tudja, hova szavazna át. A maradék a jobboldali pártoknál maradna, a fideszesek 28 százaléka a Mi Hazánkhoz menne, míg 9 százalék a Jobbikhoz, mely alap esetben 0 százalékon áll.
a „Tiszán-túli” ellenzéki pártok szavazói sokfélék, és másodlagos preferenciáik is szerteágazók, van köztük átjárás. A legnagyobb részük másodlagos preferenciája a Tisza Párt, 28 százalékuk jelölte Magyar Péteréket. 22 százalék nem tudja, kire szavazna, a többiek mind valamelyik másik „Tiszán-túli” párthoz fordulnának, 8 százalék a Kutyapárthoz, 7-7 a DK-hoz vagy az MSZP-hez, vagy esetleg a többiekhez, azonban itt már elaprózódó mintáról beszélhetünk.
a Mi Hazánk szavazók jelentős része, 44 százaléka a Fidesz-KDNP-hez fordulna, ha pártot kellene váltania. 30 százalékuk nem tudja, kire szavazna, míg 6-6-6 százalékuk a Kutyapárthoz, a Tiszához, a Momentumhoz menne.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Republikon Intézet júliusi felméréséből az derült ki, hogy a Tisza Párt hat százalékponttal vezet a Fidesz–KDNP előtt a teljes népesség körében. A válaszadók 31 százaléka szavazna a Tisza Pártra, míg 25 százalék a Fidesz–KDNP-t támogatná. A pártválasztók körében a Tisza Párt nyolc százalékponttal vezet (41 százalék), a Fidesz–KDNP támogatottsága 33 százalék. A biztos szavazó pártválasztók körében a Tisza előnye tíz százalékpont: 43 százalékuk választaná Magyar Péter pártját, míg a Fidesz–KDNP-re 33 százalék szavazna. Jelentős elmozdulás a nagy pártok támogatottságában nem történt az előző hónapokhoz képest, a Tisza Párt előnye azonban stabil maradt.
Republikon: Hat százalékkal vezet a Tisza Párt a Fidesz előttPublicus: Vezet a Tisza, a magyaroknak már a kétharmada elégedetlen azzal, ahogyan az országban mennek a dolgokZávecz: A Tisza Párt a nagyvárosok szavazói mellett a diplomások és az érettségizettek körében is tarol 21 Kutatóközpont: Tisza Párt 32, a Fidesz 25 százalékon áll a teljes népességben