A korábbi 20 millió forintnál hatmillióval több, azaz 26 millió forintos kormányzati támogatást kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) – közölte Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Alsóörsön. A politikus szerint Kontrát Károly fideszes parlamenti képviselő, volt belügyi államtitkár kezdeményezte a támogatás növelését.
Energiaválságban vagyunk, az üzemanyagárak is emelkedtek, és a Belügyminisztériumban úgy látták, hogy ezen a hatmillió forinton nem múlhat a Balatonnál nyaralók, fürdőzők és vitorlázók biztonsága – mondta az államtitkár. Szerinte ugyanis mindenki bajba kerülhet a vízen, és jó tudni, hogy vannak, akikre mindenki számíthat. – A VMSZ magas színvonalú munkát végez az Országos Mentőszolgálattal szakmai együttműködésben. Rendelkeznek vízi mentésre alkalmas eszközparkkal és a legmodernebb mentéstechnikai eszközökkel felszerelt esetkocsival is – emelte ki Takács Péter.
Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke fontos segítségként értékelte a civil szervezet emelt összegű támogatását. Jelezte, a strandi vízi mentéstől kezdve a mélyvízi mentésen és a sürgősségi betegellátáson át a búvárszolgálatig számos feladatot látnak el. Hangsúlyozta, télen-nyáron, napi 24 órában jelen vannak a Balatonon, ezen a nyáron pedig a hirtelen érkező nagy szelek, illetve az erős viharok jelentettek eddig kihívásokat a szakszolgálat számára.
Balatonba fulladt egy 21 éves férfi a siófoki kikötőben Az életmentés pénzszűke miatt átmenetileg szünetel, alig tudják kigazdálkodni vízimentőkre a pénzt a balatoni települések