bántalmazás;családon belüli erőszak;segítségkérés;

A három kézmozdulatból álló jelzés.

Kézjellel kért segítséget egy bántalmazott nő egy balatoni benzinkúton

A bíróság elrendelte a partnere letartóztatását.

Segítségkérő kézjellel hívta fel magára a figyelmet egy nő egy balatoni benzinkúton – írja a TV2 Tényekre hivatkozva. a 444.

A töltőállomás munkatársa felismerte a jelzést, és értesítette a rendőrséget.

A beszámolók szerint a nő hónapokon át élt bántalmazó kapcsolatban. Alkoholista partnere rendszeresen bántalmazta, és folyamatosan ellenőrzés alatt tartotta, még a mellékhelyiség használatát is engedélyhez kötötte. Kulmanné Cs. Varga Edit, az ügyészség szóvivője elmondta, hogy a férfi 2024 decemberétől kezdődően napi rendszerességgel, ok nélkül alkalmazott fizikai erőszakot a nővel szemben a közös veszprémi albérletükben. Hozzátette, hogy a bántalmazás akkor sem szűnt meg, amikor egy Balaton-parti településre költöztek.

A bíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását a bűnismétlés veszélyére, valamint a bizonyítás megnehezítésének kockázatára hivatkozva.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája ide kattintva érhető el.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Online bántalmazás vagy visszaélés esetén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által működtetett Internet Hotline internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálathoz bárki tehet bejelentést a bejelentőfelületen keresztül.

Ecet Zsolt 38 éves volt, újraélesztéséért bajtársai a helyszínen mindent megtettek.