film;mozi;Tudom, mit tettél tavaly nyáron;

A legújabb film tartalmazza az első rész kliséit, de önironikusan teszi

Alázatosan kiszolgálja a régi rajongókat az új Tudom, mit tettél tavaly nyáron

Hogyan lehet folytatni egy tinihorrort csaknem húsz év után? Egyszerű: a túlélők mellé rakj újabb tiniket.

Wes Cranvennek kétszer is sikerült beírnia magát a filmtörténetbe, az egyik a Rémálom az Elm utcában című horror, de ami most számunka fontosabb, az az 1996-as Sikoly, mely egy csapásra megteremtette a tinihorror új-hullámát. Elvégre, szép embereket ölni a filmvásznon remek érzés lehet – a küszködésüket és bukásukat nézni kétségtelenül bűnös élvezet. Craven sikere azonban nem ebben rejlett, hanem a horror műfajának ironikus kifacsarásában, újragondolásában és a mítoszteremtésben, hiszen teljesen megváltoztatta a horror műfaját, melynek a hatását a mai napig érezzük.

A sors iróniája, hogy Magyarországon a hazai terjesztési anomáliák miatt annak idején Craven klasszikusa egy művész forgalmazóhoz jutott, így nálunk sokkal inkább kultműnek számított (értelemszerűen kisebb nézettséggel), mint a hatása alatt készült klónok, itt persze leginkább a Tudom, mint tettél tavaly nyáron című 1997-es nyári, Jim Gillespie rendezte blocbusterre kell gondolni. Szóval, nálunk, sokkal ismertebb sikolykirálynő volt Julie James, akit az énekesnőként is ismert Jennifer Love Hewitt keltett életre, mind Sydney Prescott, a Neve Campbell alakította örök túlélő. Ez, persze eléggé hamar változott, hiszen míg a Sikoly folyatásai egyre hangosabb sikerek lettek, a Még mindig tudom mit tettél tavaly nyáron (1998) a sztori-kontinuumban nem tudta tovább vinni az első rész, fogalmazzunk úgy: coolságát, mint ahogy azt illett volna. Persze ott volt Julie James (azaz Hewitt, akivel akkor bármit el lehetett adni), illetve az eseményeket túlélő (ex)szerelme, Ray (Freddie Prinze Jr.) mellékszerepben, de az új karakterek nem voltak vonzóak, sőt, annyira idegesítettek, hogy az ember örült, amikor távoztak az élők sorából. Ezután jött a csúfos harmadik rész 2006-ban az Örökké tudom mit tettél tavaly nyáron, melyben az eredeti szereplők nem játszottak, a sztorinak se füle, se farka nem volt, és abban a kitüntetésben részesült, hogy „csak videón” jött ki, azaz nem kapott mozis bemutatót.

Amikor a Sony bejelentette, hogy belevág egy újabb Tudom mit tettél mozifilmbe, a régi rajongók örömtáncot jártak, hiszen kiderült, hogy Jennifer Kaytin Robinson rendező úgymond semmisnek, egyszóval meg nem történtnek tekinti a harmadik részt, sőt némileg a másodikat is, egyetlen túlélő karakter kivitelével – ergo az első klasszikusnak számító epizódnak érkezik a negyedik része. 

Azaz nem reboot, noha sok új fiatal „szép” színész jut szóhoz, de a lényeg, hogy visszatér Julie James és Ray, és épp az előbbi alakítója, Hewitt nyilatkozta lelkesen, hogy nem cameózni jön vissza, hanem az igazi „buli” kedvéért. Szóval, a filmet látva, nagyon nehéz helyzetben van az ember, mert egy olyan folytatást kell(ene) elemeznie, mely cselekményében tartalmazza az első rész – ha úgy tetszik – kliséit, de teker rajta annyit, hogy önironikusan adja vissza ugyanazt, noha meglepő módon. Azaz a negyedik rész alázatosan kiszolgálja a régi rajongókat, ott vannak az újrázások, a túlélők, de az is élvezni tudja, aki soha nem találkozott még a kampós halászruhás sorozatgyilkossal, hiszen ez egy átgondolt folytatás. Melyet, ha türelmesen végigülünk, még egy ötödik lehetősége is felvetődik. Jöhet!

Infó

Tudom, mit tettél tavaly nyáron

2025.

Forgalmazó: Intercom

Györgyi Anna és lánya, Kiss Anna Gizella nem először játszik együtt színpadon. A Bástya Színházban Marsha Norman a Jóccakát, anya című darabjában a mű több tabutémát is felvet. A közös próbákról, a szülői elengedésről beszélgettünk a két színésznővel.