Elemzőként most hallottam először olyan beszédet Magyar Pétertől, amellyel túllépett a természetes jobboldali törzsközönségén – értékelt lapunknak Vasali Zoltán politikai elemző a Tisza Párt szombati székesfehérvári tüntetése után.
Mint ismert, a székesfehérvári Városház téren mintegy négyezres tömeg hallgatta végig Magyar Péter beszédét, amelyben a Tisza Párt elnöke elsősorban külpolitikai jövőképet vázolt fel. Tusványos után néhány órával, a „Hazánk helye Európában és a világban” címmel meghirdetett demonstráción Magyar úgy fogalmazott: Magyarország nem lehet többé kompország, helyet kell foglalnia a Nyugat asztalánál. Szerinte a Fidesz által képviselt hintapolitika ideje lejárt. „Orbán Viktor nem érti József Attilát: ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.” A beszéd egyik fő eleme volt a V4-szövetség újjáépítése: a jövőbeli miniszterelnök első útja Varsóba vezet majd, azt követően Bécsbe és Brüsszelbe megy – jelentette ki. Magyar Péter szerint a külpolitika most valójában belpolitikai kérdés: „A választás a NATO- és EU-tagságunkról, illetve Orbán Viktor korrupt hatalmáról szól.”
„Két év múlva pontosan ugyanúgy fogjuk utálni Magyar Pétert, mint most Orbán Viktort”Magyar Péter beszédében azt is hangsúlyozta: a fiatalok többsége Nyugaton képzeli el a jövőjét, és szerinte ezért is születik kevés gyerek. A közszolgáltatásokat kritizálva kijelentette: „Orbán Viktor egy világméretű csaló, aki szerepet játszik a világ nagyszínpadán.” A Tisza Párt elnök megismételte korábbi ígéretét: kormányra kerülésük esetén hazahozzák a hazánknak járó, befagyasztott uniós forrásokat.
Zárug Péter Farkas úgy látta: míg Orbán Viktor Tusványoson a szuverenitás és politikai kereszténység alapján épített világképet, addig Magyar Péter a nyugati szövetségi rendszerekbe illeszkedő, „okos diplomáciát” ajánl. – Most először fordult elő, hogy külpolitikai vízióval tematizált, és ezzel Orbán Viktor területére is behatolt – fogalmazott Pék Szabolcs. Szerinte nem elhibázott stratégia a nyugatos Magyarország egyértelmű képviselete, mert a magyar társadalom többsége továbbra is NATO- és EU-párti. Az elemzők szerint a Varsó–Bécs–Brüsszel prioritási sorrend politikailag és kulturálisan is rezonálhat a választókban.
Vasali Zoltán ugyanakkor hangsúlyozta: a szavak mögötti szervezettség továbbra is hiányzik. „A Tiszának valami olyan szintű hirtelen fejlődést kellene felmutatnia, ami bizonyítja a kormányzóképességét egy romjaiban lévő Fidesszel szemben. Magyar Péter azért van folyamatos mozgásban, mert egy ideológiailag inkoherens, a NER leváltásában érdekelt tömeget próbál egyben tartani.”
Orbán Viktor elkezdte rombolni a saját nimbuszát, Magyar Péterre az első roham után visszaüthet az egyszemélyes showA magyar állam ma papíron létezik, de facto működésképtelenné vált – Orbán Viktornak üzent Magyar Péter Székesfehérváron