Széchy Tamás, a 2004-ben meghalt „mágus”, a „mesteredző”, az „úszópápa” ügye nyilvános. Áldozatok és tanúk szólaltak meg. Elmondták, hogy az edző évtizedekig fizikailag bántalmazott gyerekeket és azonosították, hogy rendszeres, hatalmi pozícióból elkövetett szexuális visszaéléseket követett el. Mégsem történik semmi – jelentette ki Kulcsár Krisztián, az 1992-es barcelonai olimpia és a 2004-es athéni olimpia ezüstérmes párbajtőrözője, a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke a Facebook-oldalán.
Kulcsár Krisztián a bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a sportért felelős államtitkár és a Magyar Olimpiai Bizottság nem szól egy szót sem, és a Magyar Úszó Szövetség elnöke – egykori Széchy-tanítvány – is hallgat. „Láthatólag inkább az ügy elkenése, a maszatolás az érdeke” – jegyezte meg.
„És vajon mit mondanak azok akiknek a szeme előtt történt mindez? Azok, akik annak idején sportvezetőként hagyták, hogy Széchy Tamás karrierje virágozzon, miközben ő tucatjával rontott meg gyerekeket? Mit szól Schmitt Pál, aki 1989-től 2010-ig volt a MOB elnöke? Mit szólnak Gallov Rezső és Harcsár István egykori OTSH elnökök? És mi a véleménye Deutsch Tamásnak, Jánosi Györgynek és Gyurcsány Ferencnek, akik sportminiszterkedése alatt folytatta Széchy Tamás az üzelmeit? Ők sem szólalnak meg” – hangsúlyozta.
A korábbi MOB-elnök kiemelte, egy szó nem hangzik el, nemhogy bocsánatkérés, a múlt feltárásának szándéka pedig fel sem merül. Ehelyett – folytatta – az uszoda továbbra is Széchy Tamás nevét viseli és a Magyar Úszó Szövetség a frissen kiadott Széchy-könyvet promózza.
„A kormány amelynek a gyermekvédelemhez való hozzáállását mutatja a bicskei pedofil bűnrészesnek adott kegyelmi ügy, most is lapít. Ugyan, nincs itt semmi látnivaló, párnapos ügy, majd lecseng úgyis! Nyilvánvaló bűnpártolás zajlik” – zárta bejegyzését Kulcsár Krisztián.
„A molesztálás, a verbális abúzus, ahogy kirúgott, az tényleg sokkhatásként ért” – Megszólalt Széchy Tamás egykori áldozataMint arról lapunk is beszámolt, a korábbi válogatott úszó, Batházi Tamás közösségi oldalán állította, elfogadhatatlan, ha Széchy Tamást, egy pedofil ragadozót, aki embereket, sorsokat tett tönkre, példaképnek állítják be. Azt követően állt a nyilvánosság elé, hogy májusban Széchy Tamásról Élet – mű – örökség címmel könyv jelent meg Hargitay András háromszoros világ- és Európa-bajnok, Sós Csaba, jelenlegi szövetségi kapitány, valamint Tóth Ákos, a válogatott egykori vezetője, jelenleg az Úszó Nemzet Program vezetője tollából. Utóbbi kettő jelenleg is sportági vezető. Batházi elmondása szerint sok barátja, fiatalkori sporttársa jelezte neki felháborodását, amiért a kötet kizárólag Széchy méltatásáról szól, abban egyetlen betű nem szerepel szexuális vagy más fizikai abúzusokról.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége július 11-én határozott arról, hogy kivizsgálja a 2004-ben elhunyt edzőfejedelem elleni pedofilvádakat. A Népszava az öttagú testület két tagjánál érdeklődött, miként zajlik majd a 30-40 éve történt ügyek felgöngyölítése, de sem Danks Emese, aki egyúttal a MÚSZ gyermekvédelmi testületének vezetője, sem Papp Gábor ügyvéd nem nyilatkozott. Utóbbi leszögezte, a munka végeztével, ahogy történt a korábbi esetekben – például Pass Ferenc ügyében, aki egy 15 éves versenyzőnek küldözgetett „kétértelmű” üzeneteket, és akit emiatt tavaly 18 hónapra eltiltottak –, sajtótájékoztatón számolnak be a munkájukról.
„Azoknak a sportvezetőknek, akik a pedofil, gyermekbántalmazó Széchy Tamást mindmáig népszerűsítik, nincs helyük a közéletben”Eseti vizsgálóbizottságot hoztak létre Széchy Tamás sportolókkal szembeni magatartásának az utólagos kivizsgálására