Az amerikai Columbia Egyetem megállapodott a Donald Trump elnök vezette kormányzattal arról, hogy több mint 200 millió dollárt fizet a központi kormánynak a szövetségi kutatási pénzek újrafolyósításáért cserébe, amit az egyetemi antiszemitizmus elleni fellépés jegyében töröltek.
Az egyetem szerdai bejelentése szerint 200 millió dollár kártérítést fizetnek három év alatt. A Fehér Ház közlése alapján pedig ezenfelül 21 millió dollárt a zsidó alkalmazottak ellen elkövetett azon polgárjogi jogsértések rendezésére, amelyek a Hamász palesztin iszlamista szervezet 2023. október 7-i izraeli terrortámadását követően történtek.
Az amerikai kormányzat március elején 400 millió dollár szövetségi támogatás visszavonását helyezte kilátásba a Columbia Egyetem kapcsán arra az esetre, ha nem lépnek fel megfelelően az antiszemitizmus ellen. A New Yorkban működő egyetem ezután bejelentette, hogy teljesíti a feltételeket, és új intézkedéseket vezetett be, köztük a demonstrációk szabályainak módosítását és szervezeti változásokat.
400 millió dollár támogatást von meg a Trump-adminisztráció a Columbia Egyetemtől, amiért a vezetése nem lépett fel a palesztinpárti tüntetések antiszemita megnyilvánulásai ellenA Columbia beleegyezett abba is, hogy átalakítják a hallgatói fegyelmi eljárásokat, és az antiszemitizmus „szövetségi szinten jóváhagyott” definícióját alkalmazzák nemcsak az oktatásban, de annak a fegyelmi bizottságnak az esetében is, amely „az Izraellel szemben kritikusan gondolkodó” diákokat vizsgálja.
Donald Trump a szövetségi támogatás megvonásával fenyegette meg az amerikai egyetemeket, ha „illegális tüntetéseket” engedélyeznekRohamrendőrök számolták fel a palesztinpárti tüntetést a Columbia Egyetemen, több tucat egyetemfoglalót őrizetbe vettek