A visszatérésemnek több apropója is volt. Az egyik, hogy egyszerűen nem éreztem elégnek az októberben itt töltött két hetemet, és szerettem volna újabb két héten keresztül kiszellőztetni a fejem, a zömében irodai, laptop előtt töltött mindennapjaimat pedig ismét nagymacskákra és kétkezi munkára cserélni. A másik, hogy idén már nem egyedül jöttem, hanem valaki olyannal, akit épp itt ismertem meg. De magukhoz az állatokhoz is visszavágytam; kiváltképp a karakálokhoz, Saturnhoz, Mercuryhez és Jupiterhez, de hiányoltam Allegrát, a szervált is, a vadmacskákat, Harmonyt, Melodyt és Grace-t, meg persze a tucatnyi, a szervezetnél élő gepárdot.
Arról nem is beszélve, hogy Dél-Afrika hatalmas ország, amelynek csak egy apró szeletét láttam októberben, tekintve, hogy akkor még mindenki óva intett, hogy bárhová is megpróbáljak a Cheetah Experience területén kívül egyedül menni, mert hát az „olyan veszélyes”, amihez azt is hozzátették, hogy „kiváltképp” nőként.
Szóval tavaly nem jutottam el Fokvárosba, idén viszont szó sem lehetett róla, hogy ne utazzak el oda is, és lássam a saját szememmel az afrikai pingvineket meg a Tábla-hegyet. Ez a sztori viszont még odébb van, hiszen Fokvárosba csak az önkénteskedés után mentem. Előtte meg kellett érkeznem a Cheetah Experience-hez.
