Fogynak a Fidesz töltényei. Persze, lehet fokozni a lejáratást, lehet még vadabbul ukránozni, brüsszelezni, csavargatni a választási szabályokat, taposni a sajtón, de az oroszlán sörénye határozottan hullik, kitátott szája foghíjas. A gazdaság nem indul be, a közszolgáltatások nem javulnak. A Trumphoz fűzött remények kipukkadtak, ahogy a repülőrajt ígérete is. Újabb hitelekből lehet ugyan újabb pénzeket osztani, de közel sem annyit, mint 2022-ben. A támadások - eddig - lepattantak az ellenzék legerősebb pártjáról. A durvább és erőszakosabb jogi fellépések kontraproduktívak lehetnek, ezt a Pride is megmutatta.
A végső adut csak a kampány legvégén szokás bevetni, de most nem maradt más. Elő kellett kapni a csodafegyvert: magát Orbánt. Pedig korábban olyannyira óvták, hogy közel 20 éve vitatkozni sem engedték. Szabadon kérdező független újságírókat se igen eresztettek a közelébe, ha mégis kapott kérdést, vagy épp a templomból jött, vagy - mint a Parlamentben - boldog karácsonyt kívánt. Most váratlanul megtört a jég. Orbán sorra adja a hosszú interjúkat, nemcsak az obligát monológot a királyi rádió mikrofonállványának, hanem érdemibbet is, ha inkább baráti közegben is. Pár nap alatt mindjárt hármat: az erdélyi Krónikában, a Mandiner videóján Lentulainál, legutóbb a Patriótának.
Nem a gazdaság, hanem jobb híján Orbán vett repülőrajtot. Építhet arra, hogy a Fidesz sosem volt hagyományos párt (ebben nincs mit a Tisza szemére vetniük), sokkal inkább rajongói klub, a vallási szervezetekre emlékeztető közösség, ahol a széles tábort elsősorban a vezér tisztelete, az érte való rajongás tartja össze. A választók zöme névleg a Fideszre, valójában Orbánra szavazott, az ő vezetői képességeit tartotta pótolhatatlannak. És tudjuk, Orbánnak valóban vannak fontos politikai és szuggesztív kommunikációs képességei, nem érdemes mérgünkben leőrültezni, leidiótázni, „Graz”-ozni. Ez nem csökkenti, hanem növeli felelősségét: ezekkel a képességekkel együtt, éppen ezek segítségével tudott mérhetetlen történelmi károkat okozni az országnak. Ezért kell eltávolítani, mielőtt a károk visszafordíthatatlanok lesznek.
Most őt személyesen vetették be a bajban, mint csodafegyvert. De mivel ő maga a haditanács és minden más vezetője is, feltehetőleg maga döntött erről is. Mondhatjuk: ágyúgolyóként saját magát lövette ki, mint Münchausen, akit mindenki láthatott a népszerű illusztrációkon az ágyúgolyón ülve.
Nem arra akarok célozgatni, hogy ő sem mindig mond igazat. Münchausen szórakoztató nagyotmondó, Orbán másik, súlyosabb műfaj. Egyrészt nem annyira szórakoztató, inkább negatív hős egy tragédiában. Másrészt az ügyészség felvilágosított minket egy feljelentés elutasítása kapcsán: Orbán állításai „politikai vélemények”, nem kell megfelelniük a valóságnak, pl. akkor sem, amikor ellenzékét „külföldről szervezett titkosszolgálati akció” részesének, magyarul kémpártnak nevezte.
De ebben az önkilövés-módszerben nagyon is hasonlít Münchausenhez. Sajnálom, hogy ebben is van áthallás, de Münchausen a jeles eset idején orosz zsoldban állt. Úgy jutott be az ellenfél várába, hogy élő fegyverként kilövette magát egy ágyúgolyón. A moldáviai Bender várában ma is látható az állítólagos ágyúgolyó és mellette Münchausen mellszobra. Ami azt illeti, már rendelkezett bizonyos gyakorlattal: Londonban egy ágyúból kilőve repült át a folyó túlsó partjára. Igaz, ott egy szénakazalba befúródva három hónapos kómába került, amit most Orbán nemigen engedhet meg magának.
Be kell dobnia magát, nincs mese. Eredményekre már nem nagyon lehet hivatkozni, a versenyt és a figyelmet át kell terelni egy másik versenyszámra: a vezér feltételezett nagyszerűségére. Az interjúk ezért az „emberarcú” miniszterelnökről szólnak, ahogy a méltató kórus is. „Nagy formátumú személyiség” - írja a Pride-ügy elbaltázása miatt korábban bedühödött Bencsik András is. „Kedvelt ember, szeretett ember”. Deák Dániel szerint az interjú „emberi szempontból is különleges”, „kiemelkednek az emberi vonások és érzések”. Az Origo meghatódik a Kapu Tiborról mondottakon, de azon is, mennyire ismeri Orbán „a magyar lélek mélyrétegeit”.
Világos: a vezért tessék csodálni, ne az infláción vagy a kórházakon keseregni. A vezér pedig magabiztos – ez a fő üzenet. „Erősek vagyunk, megyünk előre”- nyugtatja a tihanyi beszéd malőrje után az erdélyieket. „Menni fog”- zár egy másik interjút. Nem változott semmi, csak az ellenzéki „fizimiskák” változtak, de továbbra is egy nemzeti párt áll szemben az idegen (most ukrán, háborúpárti) ügynökökkel.
Orbán a jelek szerint eldöntötte: nem keres miniszterelnökjelölt-strómant. Lázárnak mint hasznos beosztottnak veregeti meg a vállát, Varga Juditot csak annak magyarázataként említi, miért nincs egy szál alkalmas női figurájuk sem. A házasság tönkretette, ez is Magyar Péter bűne. Csak ő maga maradt, az egyetlen lehetséges hadvezér. Lehet, hogy a végén még vitázni is fog?
Münchausennek még némi gondolkodást okozott, hogyan jut vissza az ellenséges várból. Orbánnak nincs visszaútja. Repül tovább ágyúgolyóként a saját röppályáján. Amíg falnak nem megy.