drog;nyomozás;elfogás;sofőr;menekülés;rendőri intézkedés;harapás;

Képünk illusztráció

Autós ámokfutót fogtak a mátészalkai rendőrök, a drogos sofőr egyiküket combon harapta

A férfit ugyan őrizetbe vették, és az ügyészség is kezdeményezte a bűnügyi felügyeletét, a bíróság nem rendelt el vele szemben kényszerintézkedést.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz egy férfival szemben, aki még szerdán combon harapott egy intézkedő rendőrt – olvasható az ügyészség lapunkhoz is eljuttatott közleményében. A megalapozott gyanú szerint  Mátészalkán történt az eset, amikor a rendőrök intézkedni akartak egy az autójával szabálytalanul közlekedő sofőrrel szemben, aki a felszólítás ellenére nem állt meg.

A hatóság adatai szerint a férfi megpróbált elmenekülni, így autójával gyorsítani kezdett, több közlekedési szabályt is figyelmen kívül hagyott, és menekülés közben egy másik járművel ütközött. Ezután tovább hajtott, de sérült autója alig 150 méter után leállt. – Az intézkedő rendőrök felszólították a gyanúsítottat, hogy szálljon ki. A férfi a felszólításnak nem tett eleget és újra próbálta indítani autóját. Ekkor a rendőrök a hadonászó, ellenálló férfit lefogták és még a kocsiban megbilincselték. Az elkövető – miközben a járőrök a gépkocsiból kiemelték – beleharapott a vele szemben intézkedő egyik rendőr combjába.

Az ámokfutót végül a járőrök kiszedték az autójából és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a rajta elvégzett kábítószergyorsteszt pozitív eredményt mutatott.

A rendőr könnyű testi sérülést szenvedett el, ugyanakkor a gyanúsított a cselekmény elkövetését megelőzően kábítószert fogyasztott, így a hatályos szabályok szerint az általa elkövetett bűncselekmény súlyosabban, kábítószert fogyasztva elkövetett könnyű testi sértés bűntettének minősül.

A nyomozó ügyészek a büntetlen előéletű, fiatal férfi őrizetét rendelték el, majd gyanúsítottként hallgatták ki és indítványozták vele szemben a lakás engedély nélküli elhagyását tiltó bűnügyi felügyelet kényszerintézkedés elrendelését. A Debreceni Járásbíróság annak ellenére, hogy a férfi a nyomozó ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekményeken felül is megvalósított több bűncselekményt, továbbá tartani lehet a bűnismétlésétől és attól, hogy az eljárás során elérhetetlenné válik, nem rendelte el az ügyészség által indítványozott kényszerintézkedést.

A bírósági végzés ellen azonban az ügyészség fellebbez.

A kocsiban később drogot találtak.