kábítószer;elfogás;autós üldözés;

Képünk illusztráció

Rendőrök elől menekült, majd taxival ütközött egy autó a Rákóczi úton

A kocsiban később drogot találtak. 

Autós üldözés volt péntek hajnalban Budapesten, a Nagykörúton. 

A rendőrség tájékoztatása szerint július 11-én, hajnali 2 óra 20 perckor Budapesten, a Nyugati tér közelében az egyenruhások megpróbáltak megállítani egy gépjárművet, ám az autó nagy sebességgel továbbhajtott. A rendőrök a VII. kerületi Rákóczi útig követték a járművet, amely ott ütközött egy taxival. A gépkocsiban három férfi utazott, akik a balesetet követően elhagyták a helyszínt, majd gyalogosan próbáltak továbbmenekülni. A sofőrt, a 28 éves R. Györgyöt a Blaha Lujza térnél, míg két utasát, a 36 éves B. Artúrt és a 36 éves T. Józsefet a Rákóczi úton fogták el a rendőrök. A gépjármű átvizsgálásakor kábítószergyanús cigarettát találtak, amelynek vizsgálata jelenleg is tart.

A három férfit előállították, és mivel felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, a rendőrség az előállítás során mintavételt is elrendelt. R. György ellen közúti veszélyeztetés bűntettének, segítségnyújtás elmulasztása bűntettének, valamint kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt, míg B. Artúr és T. József ellen kábítószer birtoklása, valamint segítségnyújtás elmulasztása vétség gyanújával indult büntetőeljárás.

A rendőrség vizsgálja, hogy a gépjárművezető érvényes jogosítvánnyal rendelkezett-e, illetve vezetett-e eltiltás hatálya alatt.

Pénz is volt rá, az alibit is megszervezte – csak a rendőröket nem számolta bele a tervbe.