rendőrség;Budapest Pride;gyülekezési törvény;Pankotai Lili;Laczó Adrienn;

Megszüntették az eljárást, amit a Budapest Pride miatt indítottak Pankotai Lili ellen

Ügyvédje, Laczó Adrienn leszögezte, nem értenek egyet a határozat indoklásával, melynek lényege, hogy ugyan a rendezvény jogsértő volt, ellentmondásos volt a kommunikáció.

Megszüntették a Pankotai Lili ellen a Pride miatt indított eljárást – derült ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorából. 

Pankotai ügyvédje, Laczó Adrienn elmondta, a megszüntető határozat indoka nem az, hogy a cselekmény ne lenne szabálysértés, hanem hogy úgy vélik, Pankotai tévedésben volt abban a tekintetben: ugyan a rendezvény jogsértő volt, ő ezt nem tudhatta, mert ellentmondásos volt a kommunikáció. „Gyakorlatilag ugyanaz van a határozatban, mint amit már hallhattunk a rendőrségtől, hogy a többi résztvevővel szemben miért nem indítanak eljárást. Nyilván mi azért nem értünk egyet ezzel az indokolással” – mondta.

„Kétlem, hogy pont Pankotai Lili ne tudott volna arról, hogy mit csinál. Úgyhogy tudtam erről”

– jegyezte meg ezzel kapcsolatban Pankotai.

Laczó Adrienn kiemelte, hétfőn beadtak egy részletes észrevételt és indítványt, melyben leírták a jogi álláspontjukat, ám erre nem érkezett reakció. A legfőbb jogi érvünk – folytatta – az volt, hogy ez a rendezvény nem a gyülekezési törvény alá tartozott, hanem önkormányzati rendezvény volt, így a rendőrségnek nem is volt jogköre megtiltani. Szerinte ezeket alapos jogi érvekkel alá is lehet támasztani.

Mint ismert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfő délután bejelentette, hogy nem büntetik meg a június 28-i Budapest Pride részvevőit. A felvonuláson a tiltó rendőrségi határozat ellenére becslések szerint több százezer ember jelent meg. Pankotai Lilit már korábban, múlt csütörtökön feljelentették. Kedd délután Pankotai közölte, „mivel engem már eljárás alá vontak, így meg kell várnom a hivatalos értesítést, hogy továbbviszik-e az ügyem vagy sem”.

Sőt, a Takács Pétertől kapott válaszlevélből az is kiderült, hogy valójában mekkora ez az összeg.