E helyütt nem szeretnénk átadni magunkat a zömmel ócska politikának, de Karácsony Gergely még az Auschwitz-évfordulón, január 27-én mondott egy vezetőhöz méltó mondatot: „A holokauszt velünk történt, és fájóan nagy részben mi magunk követtük el.”
Olyannyira, hogy nálunk még sehol sem voltak a nácik – csak a piedesztálon –, amikor 1941 januárjában az Országos Testnevelési Tanácsnak döntenie kellett, melyik klubnak adja a Hungária úti sporttelep bérleti jogát, amelynek az MTK-hoz kötődő 20 esztendős időtartama az év április 30-án lejárt. Majd Budapest székesfőváros akkori képviselő-testülete 1941. június 25-én 10 esztendőre, évi 20 arany pengőnyi jelképes összegért a még abban a korszakban is szélsőséges Magyar Országos Véderő Egyesületet szavazta meg kedvezményezettnek. A nyertes jellemzéséül: a MOVE annyira nácibarát volt, hogy Magyarország német megszállása után sem tiltották be.
Ezzel végképp szemen köpték volna az MTK-t, de annak profi részlege, a Hungária már feloszlott 1940. július 8-án, ma 85 éve.
A Képes Sport lelkendezett 1941 nyarán: „Örömmel könyveljük el a nemes vetélkedésben a MOVE győzelmét.”
Ebben a hangnemben írt a Nemzeti Sport is, amikor – 1939. június 19-én, tehát még hónapokkal a második világháború kitörése előtt – a kormány felfüggesztette az MLSZ önkormányzatát, és miniszteri biztost nevezett ki a szövetség élére, ilyen indoklással: „A legnépszerűbb magyar sportág vezetéséből hiányzik a céltudatos nemzetnevelő készség; az egészséges sportszellemet mindinkább háttérbe szorította a holt adminisztráció; labdarúgásunk szelleme erősen elüzletiesedett, s emiatt nemcsak a sportszerűség gondolata szorult gyakran háttérbe, de a nemzeti fontosságú feladatok jelentősége is szenvedni volt kénytelen. Mindezek a hibák és hiányosságok egyre jobban kimélyítették azt az ellentétet, amely újabban a magyar labdarúgósport és a keresztény középosztály között kifejlődött.”
A kabinet Gidófalvy Pált nevezte ki biztosnak, az akkoriban is pártos sportújságnak pedig annyi hozzáfűzni valója volt a tisztogató akcióhoz: „Már régen meg kellett volna csinálni!”
Bő egy évvel korábban, 1938. május 29-én megjelent a XV. törvénycikk „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról”. Majd 1939. május 5-én fogadta el az Országgyűlés az 1939. évi IV. törvénycikket „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”. Ez már nem mórikált, kifejezetten faji alapon állt, tételesen meghatározta, ki tekintendő zsidónak.
A gidófalvyk lubickoltak.
Az addig 15-szörös bajnok MTK meg mehetett a levesbe, a 9-szer aranyérmes Braun „Csibi”, valamint az olimpiai bajnok kardozó Petschauer Attila bevagonírozójának pedig egy vérgőzös tökfej felhívta a figyelmét az Ukrajnába kényszerített munkaszolgálatosokat egybegyűjtő kistarcsai táborban, hogy az életben nem akarja „ezeket” viszontlátni.
Közben az úgynevezett zsidó vagyonok „színmagyar” zsebekbe és bankszámlákra vándoroltak. A második zsidótörvény alapjaiban megingatta a Hungária hátországát még úgy is, hogy Brüll Alfréd, az Auschwitzban elpusztított legendás klubelnök a sokáig utolsó évadban 54 000 pengőt költött az MTK-ra a magánvagyonából. A mecénás, aki 1912-ben 150 000 pengővel támogatta a Hungária úti pálya felépítését, elvesztette textilnagykereskedését, több Andrássy úti bérházát, valamint az Aradi utca sarkán épült palotáját.
Az elnök luxusautói is odalettek, ezeket Weisz-Vágó Antal, az MTK korábbi 17-szeres válogatott fedezete vezette sofőrként. A játékost a XX. század első évtizedében meghurcolta az MLSZ, de mi volt az munkaadója későbbi megpróbáltatásaihoz képest! A Weisszel kapcsolatos verdikt így szólt: „Professzionistának nyilváníttatik és így két évig nem játszhatik amateur csapatban hamis orvosi igazolás és 60 korona útiköltség elfogadása, valamint az átigazolási szabályok ellen való vétség miatt.” Aztán a szövetség 1910 márciusában felülvizsgálta a döntést, és felmentette Weisz-Vágót.
Az 1905 óta MTK-elnök Brüllnek viszont nem kegyelmeztek, ahogyan klubjának sem. Az elöljáró a Magyar Testgyakorlók Körének 1940. július 8-án megtartott, a feloszlást kimondó közgyűlésén így beszélt:
„A sportszerűséget hatalmi eszközök váltották fel, megszűntek az egyenlő feltételek. Ennél is sokkal súlyosabban nehezedik ránk a felelősség játékosainkért és szurkolóinkért, akiket egyre több inzultus ér, és már a testi épségük is veszélyben forog.”
Miért ne forgott volna a manapság újra áldott Horthy-korszak töményen zsidóellenes hangulatában? Ki törődött az MTK nagyjaival Mándi Gyulától Schlosser Imréig, Kertész Vilmostól Orth Györgyig, Opata Zoltántól Cseh „Matyiig”, hogy az öt 1938-as vb-döntőst – Szabó Antalt, Bíró Sándort, Sas Ferencet, Turay Józsefet, Titkos Pált – ne is említsük. Elvégre azokban a régi, szép időkben nem volt sem magyar, sem ember Heltai Jenő, Kabos Gyula, Molnár Ferenc, Rejtő Jenő vagy Szerb Antal sem.
A Hungária út sem az MTK-nak „játszott”. Átvitt értelemben fű füvön nem maradt, a korszellem átültetése a valóságba kiirtó jól sikerült.
Magyarokat iktattak ki.
Eredetileg a kék-fehér csapatnak szólt, hogy „ria, ria, Hungária!”
