Donald Trump elnök már hétfőn 14 országnak küldött kereskedelmi megállapodást sürgető levelet, miközben az új amerikai vámok bevezetésének határidejét hivatalosan augusztus 1-re módosította – közölte a Fehér Ház szóvivője.
Karoline Leavitt az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a leveleket nyilvánosságra hozzák. Az első kettő – Dél-Koreának és Japánnak címzett – levél szövegét maga az elnök jelentette meg közösségi oldalán. Rámutatott, hogy
a következő napokban további megkereséseket is elküldenek.
A szóvivő megállapítása szerint Washington megállapodásra törekszik a kereskedelmi partnerekkel, és arról is beszámolt, hogy Donald Trump hivatalosan is aláírta azt a rendeletet, amelyben az új, országokra lebontott vámok bevezetésének határidejét július 9-ről augusztus 1-re módosítja.
A BRICS-országok esetében az elnök által bejelentett 10 százalékos pótvámmal kapcsolatban a szóvivő azt mondta, hogy a túlnyomórészt feltörekvő országokat tömörítő csoport tagjai
„az Egyesült Államok érdekeinek aláásására törekszenek”.
Hozzáfűzte, az amerikai elnök felelőssége, hogy biztosítsa a méltányos bánásmódot országával, ezért minden lépést megtesz annak érdekében, hogy megelőzze bármely állam tevékenységét az Egyesült Államok „kihasználására”. A Brazília, Oroszország, India és Kína vezetésével alapított tömörülés a hétvégén Brazíliában tartotta csúcstalálkozóját.
Donald Trump plusz 10 százalékos pótvámmal fenyegeti a BRICS-országokatA Fehér Ház szóvivője beszámolt arról is, hogy az amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn munkavacsora keretében egyeztet elsősorban a gázai helyzetről, a tűzszüneti tárgyalások állásáról, valamint a közelmúltbeli iráni katonai akcióról. A szóvivő elmondta, hogy a tervek szerint Steve Witkoff közel-keleti ügyekért felelős különleges elnöki megbízott a következő napokban ismét Dohába utazik, ahol katari és egyiptomi közvetítéssel a tűzszüneti tárgyalások zajlanak.
Donald Trump diktálna Izraelben