Miközben a New York-i Central Park a hollywoodi filmeknek köszönhetően mindenki számára ismerős, a Sao Paulóban található Ibirapuera Park egyelőre csak a brazilok kedvenc kikapcsolódási helye. Pedig ez a mocsárból született zöld oázis nemcsak építészetileg és tájépítészetileg lenyűgöző, hanem egyedülálló keresztmetszete is annak a kulturális és társadalmi sokszínűségnek, ami Brazíliát jellemzi.
Szinte minden New Yorkban játszódó amerikai filmben megjelenik legalább egy jelenet erejéig a betondzsungel zöld oázisa, vagyis a Central Park. Ide jár futni a főszereplő, iskola után itt kapcsolódnak ki a diákok, de van a parkban állatkert és színház is. Míg a Central Parkot ennek köszönhetően mindenki ismeri és a legtöbb New Yorkba látogató turista listáján szerepel is legalább egy itt eltöltött nap, addig a brazil Ibirapuera Parkot zömében csak helyiek ismerik és használják.
Hogy ennek pontosan mi az oka, arra a brazil barátom, Pedro mindössze annyit mondott; Brazília nem tudja, hogyan reklámozza és hogyan adja el magát a külföldiek számára. Szerinte azt csak Rio de Janeiro-ról, a karneválról, az Amazonasról, a strandpapucsokról és a brazil lányok szépségéről ismerik a világban, pedig mindez csak egy apró szelete mindannak, amit ez az óriási ország kínál azoknak, akik ide ellátogatnak.
Hogy én ne essek abba a hibába, hogy bármi érdekességet is kihagyok pusztán amiatt, mert a létezéséről sem tudok, Pedro egy több oldalas, képekkel ellátott dokumentummal indított útnak Sao Paulóban.
Ennek köszönhetően nem lyukadtam ki favelákban, ellenben eljutottam a Batmanről elnevezett rendhagyó művészeti negyedébe ennek az egyszerre döbbenetesen szegény, ugyanakkor felhőkarcolókkal teli metropolisznak.
Jártam az érdekes, de becsapós japán negyedben, és a barátommal karöltve bicikliztem a világ egyik legszebb parkjában, amiről a brazilokon kívül tényleg igencsak kevesen tudnak.
Mocsárból lett oázis
Sao Paulo fennállásának 400 évfordulóját különleges módon kívánta megünnepelni az akkori városvezetés. Annak az ötletnek a megvalósításával, ami már az 1920-as évek óta keringett az illetékesek között, lépni azonban egészen az 1950-es évek elejéig senki nem kívánt.
Egy több mint 1,6 hektáros, kultúrával bőven megpakolt park megépítésével, ami kikapcsolódást jelenthet a munka és iskola után pihenni vágyó helyieknek, és ami mára tulajdonképpen ékszerdobozává vált az egyébként meglehetősen szürke és más metropoliszokhoz képest talán unalmas nagyvárosnak.
Az építkezés helyének - a Tieté folyó közelsége miatt - egy eredetileg mocsaras, lápos, nedves területet választottak, így a munkálatok először is ennek lecsapolásával kezdődtek el Oscar Niemeyer brazil építész és a szintén brazil Roberto Burle Max tájépítész irányításával.
Az előbbi – értelemszerűen – a parkban található épületeket tervezte. Többek között a kétévente megrendezett Sao Paulo-i Művészeti Biennálénak otthont adó Pavilhão Ciccillo Matarazzo pavilont, Latin-Amerika első planetáriumát, valamint a szintén az Ibirapuera Parkban található Pavilhão Japonêst is, ami egy a japán kultúrát bemutató kis komplexum. Belépőjegy ellenében itt japán kerteket és halastavakat nézhetnek meg az Ibirapuera Parkba látogatók, de akár egy autentikus japán teát is megihatnak az itt található teaházban, ha a parkban található gyorsételes és üdítős standok helyett valami melegre és különlegesre vágynak.
Roberto Burle Marx tájépítész nevéhez pedig a parkban található ligetek, halastavak, szökőkutak és sétányok köthetőek. 158 hektárnyi, mocsárból létrehozott, aktív és passzív kikapcsolódásra is alkalmas tér kialakítása, lehetőleg fenntartható módon.
Ennek érdekében Marx igyekezett helyi alapanyagokból dolgozni, ami leginkább a növényválasztásában mutatkozik meg.
Az Ibirapuera Parkba többnyire Brazíliában őshonos növényeket telepíttetett; különféle orchideákat, filodendronokat és broméliaféléket, amiket – látszólag – igyekezett spontán elhelyezni, valójában ugyanakkor ez a látszólagos spontaneitás nagyon is szándékos volt.
A park elrendezéséhez a Föld tüdejeként is emlegetett amazóniai esőerdőt és annak növényzetét vette alapul, a kialakított zöld területeken és a legkülönfélébb sportpályákon (például gördeszkapark, kosárlabdapálya, szabadtéri edzőpark) pedig az Amazonas folyóhoz hasonló módon folynak keresztül a sétányok.
Tucatnyi járólelő sétáltat itt kutyát, tologat babakocsit, fut, görkocsolyázik, rollerezik vagy kerékpározik akár saját, akár bérelhető egy- vagy többszemélyes bicikliken.
Sokszínű park, sokszínű emberek
Hogy a brazil társadalom mennyire színes, az kiválóan megmutatkozik ebben a parkban, ahová évente több tízmillió fő látogat el.
Még akkor is, ha Sao Pauloban magas a bűncselekmények száma, itt látszólag békében léteznek egymás mellett és egymás társaságában a fehér bőrűek, az afrobrazilok, a brazil őslakos népek és a már itt született japánok vagy egyéb ázsiai népek.
Nem véletlenül nevezik Brazíliát gyakran a világ egyik legnagyobb olvasztótégelyének; itt láthatóan tényleg mindenféle-fajta ember megtalálható.
Ha pedig már a sokszínűségnél tartunk, a Budapesten nagy port kavart szivárványos felvonulás apropóján érdemes megemlíteni, hogy az Ibirapuera Parkban látszólag mennyire zavartalanul és vidáman sétáltak meleg párok tucatjai is. Mindezt egy olyan országban, aminek a legnépszerűbb városa, Rio de Janeiro fölé egy óriási Jézus szobor magasodik, és ahol a 2022-es népszámlálás szerint a 203 millió fős lakosság körülbelül 80 százaléka vallja magát keresztény vallásúnak.
