Aláírta az Egyesült Államok azt a történelmi törvénycsomagot, amelyet egy nappal korábban, szűk többséggel fogadott el a Kongresszus – írja a BBC.
Ennek legfontosabb elemei az adócsökkentés, a védelmi kiadások emelése és a bevándorlási szabályok szigorítása. Az aláírási ceremónia során ünnepi hangulat uralkodott a Fehér Házban, amikor Donald Trump a függetlenség napi tűzijáték és egy katonai piknik előtt látta el kézjegyével a dokumentumot. Ezt egyébként a „nagy gyönyörű törvénynek” nevezte el. az eseményen jelen voltak azok a pilóták is, akik nemrég Iránba repültek, hogy ott három nukleáris létesítményre mérjenek csapést. Az aláírást közvetlenül megelőzően két B-2-es bombázó repült el a Fehér Ház felett, ezeket F-35-ös és F-22-es vadászgépek kísérték. Az aláírást közvetlenül megelőzően két B-2-es bombázó repült el a Fehér Ház felett, ezeket F-35-ös és F-22-es vadászgépek kísérték. Ezekhez hasonló modellek vettek részt az iráni akcióban is.

Később támogatói körében tett nyilatkozatában azt mondta, hogy a jogszabály felszabadítja a gazdasági növekedést. Hangsúlyozta, hogy meg kell győzni azokat az amerikaiakat is, akik kétkednek. A közvélemény-kutatások szerint sokan nem értenek egyet a törvényjavaslat bizonyos részeivel.
A Republikánus Párt több tagja is ellenezte a jogszabályt, főként a növekvő amerikai államadósság miatt, míg a demokraták azzal érveltek, hogy az új törvény a tehetőseket részesíti előnyben, miközben a szegényebb rétegeket hátrányosan érinti.
A 870 oldalas jogszabály magában foglalja például a Donald Trump első elnöki ciklusában, 2017-ben bevezetett adócsökkentések meghosszabbítását, jelentős megszorításokat ír elő a Medicaid, azaz az állami egészségbiztosítási program számára, amely alacsony jövedelmű és fogyatékossággal élő személyeknek nyújt ellátást, új adókedvezményeket biztosít az órabéralapú szolgáltatóipari alapjövedelem, a túlóra és a társadalombiztosítás terén, továbbá 150 milliárd dolláros növekedést jelent a védelmi költségvetésben, csökkenti a Biden-időszakból származó tisztaenergia-adókedvezményeket, valamint 100 milliárd dollárral támogatja a Bevándorlási és Vámhivatalt (ICE).
Donald Trump szerint ez a legnagyobb kiadáscsökkentés, amelyet senki sem fog észrevenni. – Nem is lehetne szebb születésnapi ajándéka Amerikának, mint az a fantasztikus győzelem, amelyet néhány órája arattunk – fogalmazott. A Fehér Ház abban bízik, hogy az adócsökkentések hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez, ám több szakértő szerint ez önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a költségvetési hiány – vagyis az éves kiadások és adóbevételek közötti különbség – ne növekedjen tovább, ami az államadósság további emelkedéséhez, 2034-ig 3,25 ezer millió dolláros mínuszhoz vezethet.