hazugságvizsgáló;

A farkas hete

Hazugságvizsgáló

Azt állította Orbán Viktor (Facebook oldalán, Varga Judit bírósági meghallgatása, majd újságíróknak adott nyilatkozata után), hogy „az igazság utat tör magának. Veled vagyunk, Judit!”

Ezzel szemben a tény az, hogy már két éve nincsenek vele, ugyanis Varga 2023. július 31-i hatállyal lemondott igazságügyi miniszteri tisztségéről (máig ismeretlen okokból), 2024. február 10-én pedig a kegyelmi botrány miatt országgyűlési mandátumáról és a Fidesz EP-listájának vezetéséről is. Hogy egyiket sem önszántából tette, az nyilvánvaló, de az utóbbi esetről Lázár János miniszter többször is kijelentette, hogy Novák Katalin és Varga Judit súlyos politikai hibát követett el, és többre tartották magukat, mint amire képesek voltak. Szóval nincsenek önnel, Judit. Csak a volt férje ellen vannak. Nem ugyanaz.

Azt állította a miniszterelnök (a Kossuth rádióban Azahriah minapi kifakadására), hogy „gúnyolódni 2,3 millió ember szavazatán nem helyes dolog; azt se a Tisza, se egy tehetséges énekes nem teheti meg, aki például véglénynek nevezi a kormánypárt szavazóit”.

Ezzel szemben a tény az, hogy a 2,3 millió ember szavazata saját adataik szerint is csak 2 millió 168 ezer volt, a gúnyolódás pedig gyakran nagyon is helyes, mert bizonyos dolgok kifigurázásával, akár eltúlzásával hívja fel a figyelmet egy fontos jelenségre. Orbán – nem mellesleg – gyakran gúnyolódik, méghozzá kifejezetten megalázó módon, mint például amikor azt mondta többször is, hogy „a baloldal olyan, amilyen, de mégiscsak benne van a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban”. Igaz, ő sohasem kért még ezért bocsánatot, Azahriah viszont megtette. Látszik, hogy nem miniszterelnök.

Azt állította Orbán Viktor (a heti kormányülésre besétálva, ahol már talpig piros kosztümben várta Vitályos Eszter szóvivő), hogy „én vagyok a farkas”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az eredeti Grimm-mese így szól: „Jó napot, Piroska! – köszönt rá a kislányra. Az meg mosolyogva, jó szívvel felelte: Neked is, kedves farkas! – Nem tudta még, milyen alattomos, gonosz állattal van dolga.” A Karmelita meséjéből elmaradt a köszönés Piroskának, és nincs benne a mese tanulsága sem. De előbb-utóbb meglesz az is. Egyébként gúnyolódni nem helyes dolog, mondta máshol (két nappal később) a farkas.

Azt állította a kormányfő (a budapesti Büszkeség rendezvényről), hogy nem is a tüntetés mérete az érdekes, hanem az, hogy „az ellenzéki pártok úgy döntöttek, hogy egyesülnek a Pride-on, és programmá tették azt, hogy a gyerekeket újra érzékenyíteni akarják”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az ellenzéki pártok nem egyesültek a Pride-on. Annyira nem, hogy Magyar Péter külföldön volt, a Tisza párt pedig végig azt jelezte, hogy nem tüntetésekkel, hanem a törvény módosításával akarja helyreállítani a gyülekezéshez való jogot. Érzékenyítésről mindenesetre végképp nem volt szó, bár a miniszterelnököt érdemes lenne érzékenyíteni arra, amire, úgy tűnik, érzéketlen: minden idők legnagyobb magyarországi tiltakozása zajlott múlt szombaton. A méret a lényeg.