Tizenhatodik alkalommal tüntet Budapest belvárosában Hadházy Ákos – derül ki a Telex beszámolójából.
A megmozdulás kedden este fél hatkor kezdődött, a Ferenciek tér javarészt megtelt a résztvevőkkel. A beszédeket követően a tömeg a független országgyűlési képviselővel az élen a Belügyminisztérium felé vette az irányt. A vonulás előtti felszólalások sorát Bozóki András, volt kulturális miniszter, szociológus, valamint a Magyar Narancs egyik alapítója kezdte, aki első alkalommal vett részt ebben a tüntetéssorozaton. Elmondta, hogy idén a Budapest Pride-on is először jelent meg. Meglátása szerint nemcsak a legnagyobb Budapest Pride volt ez, hanem az elmúlt évtizedek legjelentősebb demonstrációja is a rendszerváltás óta. „Ez nem egy terápiás felvonulás volt, hanem egy vidám, békés forradalom zajlott” – fogalmazott.

A rendezvényen Paizs Miklós, művésznevén Sickratman zenélt és felszólalt, majd Bíró Dénes slammer lépett a színpadra, aki azt kérdezte: „Azt hallottátok, hogy Orbán Viktor megkérdezte Kapu Tibort, hogy van-e még neki egy hely az űrben?” A jelenlévők „Lőjük ki!” rigmussal válaszoltak.
„Ha eddig nem tudtuk, hogy van erőnk, akkor a szombati Pride után már biztosak lehetünk benne, hogy van” – utóbbit már a rendezvény szervezője mondta. Hadházy Ákos szerint ezt az erőt kitartással és eltökéltséggel kell alkalmazni, ellenkező esetben nem ér sokat. Úgy látja, a magyar ellenzék büszke lehet az elért eredményre, mert sikerült zavarba hozni a hatalmat, illetve megszégyeníteni a Fideszt. A kormánymédiában emlegetett orbáni mesterterv célja pedig nem más, mint hogy elhitessék saját táborukkal, csak a Pride zajlott, miközben a demonstráció valójában jóval nagyobb létszámú, kormánykritikus tüntetés volt.

Beszéde végén az ellenzéki politikus hangosbemondóval a kezében „Nem hagyjuk abba!” rigmussal kisétált a Kossuth Lajos utca közepére, a tömeg pedig az Astoria irányába haladt tovább a buszsávot használva.







A demonstrálók a korábbi kormányellenes megmozdulásokról ismert rigmusokat ismételték, mint például „Mocskos Fidesz!”, „Demokráciát”, „Gyertek velünk!”. A csoport minden gyalogos-átkelőhelynél megállt, ahol a Kossuth Lajos azt üzente, illetve a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt énekelték, majd skandálva folytatták a vonulást.
A tárca épülete előtt a tüntetők a „Pintér Sándor a kurva anyád” és a – Menczer Tamástól átvett – „vége van, kicsi” skandálásokra zendítettek rá. Hadházy Ákos itt is tartott egy rövid beszédet, amelyben többek közt arról beszélt, hogy a szombati Pride-on ott volt az Erzsébet hídnál a kínai kamerákkal felszerelt rendőrségi autó. A tüntetésekkel pedig azt kell megmutatni, hogy senkit se merjenek megbüntetni. Az ellenzéki politikus jelezte, várhatóan jövő héten is lesz tüntetés, de ez az időjárás miatt változhat. A tömeg végül zárásként elénekelte a Himnuszt.