„Ha már a megrettent, leköszönő miniszterelnök szabálysértési bírsággal fenyegeti pár százezer honfitársát, akkor legalább a saját szabálysértési törvényét olvassa el, amely szerint erre nincs mód” – fogalmazott kedden egyik Facebook-posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke arra a hírre reagált, amelyet az Index közölt, hogy Orbán Viktor ismét üzent a Harcosok Klubja tagjainak: „A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmű döntést hoztak. A törvényekről ennek megfelelően döntöttünk. Mindenkit tájékoztattunk, a jogszabályokat mindenki ismeri. A többi a hatóságok feladata, a politikának itt már nincs dolga.” A kormányfő szerint a hatóságok bizony eljárásokat indítanak, és repkednek a büntetések a szombati rekordlétszámú – becslések szerint több százezres – felvonulás résztvevőinek.
„Ha már felelősségre vonást sürget Európa leggazdagabb miniszterelnöke, akkor számoljon már be róla, hogy miért jár ki elnöki kegyelmet pedofil rémek segítőjének és miért nem akar az Európai Ügyészséghez csatlakozni. Vagy esetleg járjon közbe, hogy legalább a látszat kedvéért őrizetbe vegyenek egy fideszes bűnözőt. Akár a családjából, akár a frakciójából, akár a kormányából” – fogalmazott az ellenzéki vezető.
Szerinte talán jobban találkozna a társadalom igazságérzetével, ha inkább a Magyar Nemzeti Bankból ellopott 650 milliárd forint közpénz kapcsán ugrálna annyit, mint az ellene demonstráló százezrek kapcsán.
Orbán Viktor: Szégyen a Pride, ami Brüsszel utasítására lett megszervezveMagyar Péter hozzáfűzte, Orbán Viktorral szemben a hatóságok talán tudják értelmezni a szabálysértési törvényt. „Ha mégsem így lenne, jelzem, hogy a leendő Tisza-kormány a fogatlan, bukott hatalom minden jogellenes büntetését eltörli. A Tisza-kormány alatt nem a becsületes állampolgárokat fenyegeti majd börtön, hanem a politikusbűnözőket és az oligarcháikat” – zárta Facebook-posztját a politikus.
Orbán Viktor a Harcosok Klubjában a Pride-ról: Ez nem büszkeség, hanem szégyenA BRFK vizsgálja, hogy mi történt a Budapest Pride-onEgy büszke nap – Galéria a valaha volt legnagyobb Budapest Pride-ról