Pingpongoznak az MNB-botránnyal a fideszes hatóságok – közölte egy hétfő délutáni bejegyzésében a Párbeszéd–Zöldek frakcióvezetője.
Tordai Bence emlékeztetett, hogy 500 milliárd forint közpénznek veszett nyoma, de nem szakadnak bele, hogy tájékoztassák a közvéleményt az ügyben a Fidesz-rezsim hatóságai. Most éppen a legfőbb ügyésztől kaptam választ arra a kérdésemre, hogy hol tart az MNB-alapítványokkal kapcsolatos nyomozás – írta, majd felidézte, hogy a legfőbb ügyész tájékoztatása szerint felderítési szakban van a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult nyomozás. Nagy Gábor Bálint kijelentette, éppen ezért nem is a vádhatóságnál van a tájékoztatás lehetősége, hanem a rendőrségnél.
Polt Péter továbbra is hallgat felesége és lánya szerepéről az MNB-botránybanWindisch László ÁSZ-elnök szerint Matolcsy György büntetőjogi felelőssége nem merült fel az MNB-alapítványok ügyébenAz ellenzéki politikus éppen ezért levelet ír a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjének, és írásbeli kérdést a belügyminiszternek, hogy „legyenek olyan kedvesek, és ugyan tájékoztassák már az embereket a tőlük ellopott, fejenként több mint 50 ezer forintnyi közvagyon sorsáról”.