gyász;filmművészet;Grunwalsky Ferenc;

Elment Grunwalsy Ferenc, a polihisztor

Június 30-án rövid, súlyos betegségben nyolcvankét éves korában elhunyt Grunwalsy Ferenc – adta hírül a Magyar Filmművészek Szövetsége.

„Élete során a magyar filmművészet meghatározó alakja, Magyar Mozgókép Mestere, Magyarország Érdemes Művésze, Balázs Béla- és Kossuth-díjas, Ferencváros Díszpolgára volt. Operatőrként állandó alkotótársaival, Jancsó Miklóssal, Szomjas Györggyel együtt dolgozva maradandó nyomot hagytak a magyar mozgóképkultúrában” – hangsúlyozták a közleményben. Kiemelve: egyetemi tanárként generációk filmes gondolkodására és pályájára volt hatással.

Alkotói tevékenysége mellett elkötelezetten dolgozott a magyar filmszakma intézményi megerősítésén: meghatározó szerepet játszott a rendszerváltás utáni Magyar Filmtörvény megalkotásában, a rendszerváltás után a mozgóképművészet terén uralkodó káosz demokratizálásában.

Képíró művész, érdekképviselő, kuratóriumi elnök, kulturális véleményformáló – ezek alapján emlékezünk Grunwalsky Ferencre, a polihisztorra. Sokoldalúságát azonban bizonyítják a nem triviális megvillanásai is: Ő volt az Örökbefogadás című film egyik forgatókönyvírója, amelyért Mészáros Márta a Berlini Filmfesztivál történetében első magyarként és első nőként nyerte el 1975-ben a fődíjat, az Arany Medvét. Színészként is felbukkant a Szevasz, Vera!, az Idő van és a Tiszta lap című filmekben. Ha pedig volt kedve és inspirációja, ő maga is rendezett: a Vörös rekviem (1975)volt az első nagy játékfilmje. Ezt olyan alkotások követték, mint az Eszmélés (1985), a Kicsi, de nagyon erős (1989), a Goldberg-variációk (1992) vagy a Visszatérés (1999). Ladányi Andrea táncművésszel két filmet is forgatott, az Éjféli maratont 2001-ben, a Táncalakot egy évvel később.

A Kossuth- és Balázs Béla díjas rendező-operatőr 82 éves volt.