Orbán-kormány;Budapest Pride;büszkeség;

Vicce versus

Orbán immár tényleg bármely gesztusával képes demonstrálni, miért lohol az ellenzéki létbe, ahol (bukott autokrataként csatlakozva a patriótákhoz) a mostaninál hitelesebben tobzódhat a lázadó szerepében. A Fidesz azt fundálta ki ugyanis, hogy a prominensei szembehelyezkednek a szerelem és a szellem szabadságát hirdetőkkel, vagyis a Budapesti Büszkeség napján részt vevő több százezer emberrel. Velünk. Vezényszóra (verbális karlendítésre) megmutatták a Facebookon, ők mire büszkék. És bár ez nem volt benne az első száz dologban, amiről valaha is értesülni akartunk, megtudhattuk, hogy Szentkirályi a gyerekére, Orbán az unokáira, Menczer a trikolórra, Deutsch a Nobel-díjasokra, Navracsics a 3. veszprémi választókerületre, Nagy miniszter István király új kenyérre vetett árnyékára, Rétvári pedig egy heteró fali szőttesre büszke.

Ilyen egy rendes magyar fehér ember, aki normális dologra büszke, bezzeg ti vonagló buzikkal flangáltok a flaszteren, üzenték a derék fideszesek. Ezzel az gesztussal demonstrálták, hogy szerintük a Budapesti Büszkeség (amúgy ismét lélekmelengető, levegőt és reményt jelentő) menetének százezrei nem képesek büszkének lenni a gyermekükre, az unokáikra, a nemzeti lobogójukra, a hazájukra, vagy éppen a fali szőttesükre. Ne szépítsük, ez a kampány ezt jelenti. Vagyis azt, ami a Fidesz politikájának a lényege: a kirekesztő nemzeti keresztényfasizmust. Isten megbocsát, az a mestersége, addig is a szabadság nemzete együtt, és nem egymás ellen szeretne boldogulni. Ezért van vége, nem kicsit.

Nem mellesleg feltűnt, hogy az idei fantasztikus év merülőrajtjára, a gizda GDP-növekedésre és a buflák inflációra egy fideszes sem büszke ebben a bájos kampányban. Ahogy az oligarchájára és az üzlettársára sem. Vlagyimir és Daddy már szart ér? – kérdezzük kellő döbbenettel.