X-Faktor;Alkotmányvédelmi Hivatal;hazugságvizsgálat;

Hazugságvizsgálatot végzett az Alkotmányvédelmi Hivatal az X-faktor volt szereplőjén, aki arról beszélt, hány politikus fordult meg az ágyában

Azt nem tudni, hogy ez összefüggésben van-e kijelentéseivel. 

Az Alkotmányvédelmi Hivatalban járt kihallgatáson az X-Faktor egyik korábbi szereplője, miután egy TikTok-videóban arról beszélt, hogy hány politikussal létesített szexuális kapcsolatot – írja a Blikk.

Az énekes a portál információi szerint megerősítette, hogy valóban sor került a kihallgatásra, ugyanakkor arra vonatkozóan nem adhatott tájékoztatást, hogy van-e kapcsolat a politikusokról szóló kijelentése és annak a szervezetnek a meghallgatása között, amely többek között nemzetbiztonsági ellenőrzéseket is folytat.

Hány olyan embert tudnék mondani, aki anno itt feküdt az ágyamban, most pedig ott ül a politikusok között, és a nyilvánosság előtt az ellenkezőjét állítja a cselekedeteinek – hangzott el Szekér Gergő kijelentése egy március 19-én megjelent Blikk-interjúban, aki akkoriban egy később eltávolított TikTok-videóban tisztázta is a szereplők személyét. Néhány nappal később már az Alkotmányvédelmi Hivatalban volt jelenése. Arról nem adhatott felvilágosítást, hogy ennek köze van kijelentéseihez. Annyira különleges szituáció az ilyen, hogy az ember még akkor is izgul, amikor a teljes nevét mondja ki. Tanultam pszichológiát, tudom, hogyan működik ez, és 99 százalékban pontos, szerintem tényleg csak a pszichopaták tudják átverni – tette hozzá.

Elmondása alapján, ha valakit bármilyen hatóság megkeres, természetes, hogy izgatottá válik, de saját életét nyitott könyvnek tartja. Visszaemlékezett arra, hogy amikor nyíltan vállalta önmagát, megfogadta, hogy többé nem fog hazudni, sem pedig félelemben élni. Kiemelte, hogy emiatt egy órán belül megjelent a megadott helyszínen. Arra a kérdésre, hogy kapott-e bármilyen hivatalos dokumentumot a meghallgatás után, úgy nyilatkozott: – Üres kézzel távoztam.

Clark Olofsson résztvevője volt a korszakalkotó bankrablásnak.