Népszava;Hírlevél;

Szivárványba borult és kiállt a szabadságért Budapest - Népszava hírlevél

Elképesztő számban mentek ki az emberek a Budapesti Büszkeség fedőnevű pride-ra, soha (vagy tényleg nagyon-nagyon régen látott) tömeg vonult fel, állt ki a szabadságért, de az egészen biztos, hogy pride-on ennyien még nem voltak (köszönjük, Orbán Viktor). Itt elolvashatják tudósításunkat, ide kattintva pedig megnézhetik a videóriportunkat is  az eseményről, érdemes, felemelő volt.

Megmutatjuk képekben, milyen volt, a 30., sok szempontól történelmi pride.

A hihetetlen szombat délutánig-estéig is volt itt minden Pride-ügyben, például az igazságügyi miniszter börtönnel fenyegette a főplgármestert a Pride felkarolása miatt, miközben a kétfarkúaknak engedélyez a rendőrség egy pride-ot, a miniszterelnök meg megkér mindenkit, hogy nem vegyenek részt a főváros rendezvényén.

A Publicus Intézet lapunk számára készült kutatása szerint egyébként a Pride erősen megosztja az országot, minimális többségben vannak, akik ellenzik, ugyanakkor a budapestiek túlnyomó többsége támogatja.

Hogy mi mindenért van ok gyülekezni a Budapesti Büszkeség jegyében, azt arról Visszhang mellékletünkben olvashatnak. 

Azt a Hol élünk? podcast legújabb epizódjában is szó esik arról, hogy Orbán elintézte a minden eddiginél nyobb Pride-ot.

Háború és háború

Az izraeli-iráni háború magasabb fokozatba kapcsolt, amikor Donald Trump meglepetésre elrendelte az iráni atomlétesítmények bombázását, ezzel az USA is beszállt a háborúba. A hajnali bombázás estéjén sikerült beszélnünk egy teheránban élő iráni lánnyal, aki mesélt a háborús mindennapokról. Irán persze nem hagyhatta annyiban az amerikai bombázást és visszavágott, katonai bázisokat támadott Katarban és Irakban. Egy nap sem telt ezután és Donald Trum bejelentette, hogy teljes tűzsszünetről állapodott meg Izrael és Irán. Bár ez kissé hihetetlennek, afféle szokásos Trump-féle nagytomondásnak tűnt, és a felek egymást vádoltá a megsértésével, úgy tűnik, mégis él a tűzszünet

Az iszfaháni nukleáris komplexum az amerikai légicsapások után

Nincs viszont tűzszünet az orosz-ukrán háborúban. Nemhogy a fronton nem hallgatnak el a fegyverek, de az oroszok rendszeresen támadják az ukrán városokat, a civil lakosságot terrorizálják. A hét elején Kjevre és környékére zúdítottak rakéta- és drónzáport, lakóövezeteket, kórházakat és sportlétesítményt is találat ért, legkevesebb hét ember meghalt és sokan megsérültek. Még ugyanaznap szétlőttek egy iskolát Odessza megyében, ott legkevesebb ketten haltak meg.

Virtuális háborúskodás

Itthon szerencsére valódi háború nincs, csak virtuális meg riogatás és uszítás. Orbán Viktor például büszkén jelentette be csütörtök reggel, hogy az agresszió áldozata ellen indított gyűlöletkampány sikers volt és a Voks2025-nek nevezett bohózaton a 2,3 (?) millió (?) válaszadó 95 százaléka (?) elutasította Ukrajna EU-csatlakozását

Magyarország (Orbán) persze rendre magára marad az Ukrajna elleni kampányával és az orosz érdekek totális kiszolgálásával. Így történt ez a NATO-csúcson is, ahol a tagországok Ukrajna további támogatása mellett megegyeztek a védelmi kiadások 5 százalékra emeléséről is, és az EU-csúcson is, ahol Orbán annyit azért meg tudott tenni, hogy megint blokkolta Ukrajna uniós csatlakozásának következő, elvben technikai lépéseit.

De megéri?

De Orbán nem hiába áldoz fel mindent Putyin jóindulatáért, legalább megéri. Itt van mindjárt az orosz gáz: áprilisban szép árkedvezményt adtak. Ja, izé...  minden európai vevő sokkal nagyobb kedvezményt kapott nálunk, így az egész régióban mi fizetjük a legtöbbet Oroszországnak a gázért. Hát ezért tényleg megéri páriának lenni a világnak azon felén, ahova a magyarok túlnyomó többége tartozni szeret és akar.

Jó, a gázt drágán vesszük, de azt ellensúlyozza a sikeres gazdaságpolitika. Itt van példuál az MNB friss jelentése ... ja, izé, az arról szól, hogy nincs lehetőség az alapkamat csökkentésére, mert az infláció magsabb, növekedés jóval alacsonyabb (egy százalék alatt) lesz annál, mint amit a kormán tervezett.

A jegybank inflációs jelentéséből az is kiderül, hogy nagy a nyomás, és bár a kormányzati beavatkozások a következő hónapokban akár 1,6 százalékkal is mérsékelhetik a növekedést, a kivezetéskor bizony baj lesz. 

Azért van jó hírünk is, rövid és tömör, mint az igazán jó hírek általában: Tiborcz Istváné lett a Budapest Marriot Hotel. De a vevőről és az ő idáig vezető útjáról semmiképp nem jut eszünk az interjú, amit Jancsics Dávid, a San Diego State University professzora adott a Népszavának. Abban ugyanis olyanokat mondott, hogy Magyarországon a korrupció nem kivétellé, hanem szabállyá vált, intézményesült, illetve hogy van egy politikai elit, amely harcol a hétköznapi korrupció ellen, önmaga közben teljesen korrupt, gazdagítja a szűk klientúráját, és kimaxolja a visszaélést.

Ember a zűrben

Kapu Tibor, Shubhanshu Shukla, Peggy Whitson és Slawosz Uznanski-Wisniewski úton a világűrbe

Sok halasztás után szerda reggel  (hazai idő szerint) fél kilenckor  végre elindult az űrbe Kapu Tibor expedíciója, a tervezett időben pedig rendben meg is érkeztek a Nemzetközi Űrállomásra, ahol a tervek szerint két hetet töltenek el.

Na és ha ez megvolt, akkor megpróbálhatunk embert jutatni vonttal a Balatonhoz. Nem lesz könnyű küldetés. A Magyar Államvasutakkal kapcsolatban csak egyetlen dolog biztos, a magyar mémipar. A MÁV-logó és a cég ténykedése az internetes népművészet kimeríthetetlen tárháza, de a nevetésünk nem őszinte. 

A MÁV-ról és a Lázár Jánosra helyezett céltábláról beszélt Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke a Törésvonal friss epizódjában.

Ez van itthon

Éppen csak elmondta a Népszavának adott interjúban Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, hogy az államtól visszaperelt 10,2 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulással és a további inkasszótól mgvédő 3 hónapos jogvédelemmel némi lélegzevételhez jutott a város, a helyzet rendezése érdekében, a "túlélőcsomag" elfogadására összehívott rendkívüli közgyűlésre sem a Fidesz, sem a Tisza nem ment el, így az határozatképtelen lett. Karácsony Gergely hétfőre újabb közgyűlést hívott össze, de ez  már ténleg a legutolsó pillanat. 

A világ legcsaládbarátabb kormánynak 15. évében az örökbefogadások növekvő száma ellenére egyre fiatalabb kisgyerek él állami gondoskodásban: 2010-ben összesen 21 418 gyereket tartotak nyilván a gyermekvédelmi szakellátásban, közülük 3353 volt 5 évnél fiatalabb,  2024-ben 23473-at, ebből 5570 kisgyerek volt 5 évnél fiatalabb. A gyerekeket sokszor szegénység miatt emelik ki a családjukvól, ami ellentétes a magyar törvényekkel és szabályozásokkal.

Nagymaros, 1991. A Duna magyarországi és szlovákiai szakaszának hasznosítására tervezett építmény

A Fidesz közben úja előrántotta Bős-Nagymaros kérdését és nagy titokban egyezkedésbe kezdett a szlovákokkal. Még a választás előtt meg akar állapodni – komoly kompromisszumok árán – északi szomszédunkkal a vízlépcsőről, ami a Horn-kormánynak sem jött be.

De sebaj, már biztos, hogy lesz egy hatalmas kereszt a Szabadság-szobor talapzatán, a Citadella megnyitása pedig a jövő évi választás központi kampányeseményévé válhat. 

Próféták, nem próféták

Nem jósol szép jövőt a klímaváltozással kapcsolatban a Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány által indított élet.történet. pályázat nyertese, Krolikowski L. Lilian. GallusGallusDomestucis jeligéjű pályázatával az egymillió forintos fődíjat elnyert 16 éves lány a Népszavának adott interjúban így beszélt erről: „Csúcsragadozók lettünk, akik azt érzik, hogy miénk az egész világ, nagyon szeretünk elnyomni dolgokat. Szerintem nem tudjuk megmenteni a bolygót.” Szavai pesszimisták, cselekedetei felelősek: nyereményéből varrógépet vesz majd. LINK

Meg is hallgathat néhányat a pályázat díjazottjai közül, az írásokból Horváth Patrícia ötletgazda olvas fel megrázó részleteket.

Senki, így Mundruczó Kornélék sem próféták a saját hazájukban. A Proton Társulat hiába nyerte el ősszel a legjelentősebb osztrák színházi elismerést, a Nestroy-díjat, a magyar kormány nem tartotta támogatásra érdemesnek.

Tarr Béla életműdíjat kapott a kolozsvári Transilvania International Film Festivalon. A világhírű magyar filmrendező profetikus mesterkurzusán nemcsak filmről, közéletről is beszélt: szerinte nem kétséges, hogy a világ „elbaszott”, de ezért mi mindannyian felelősek vagyunk, mert beleálltunk a globalista vonulatba.

Egy éve még biztosan nem jósolta volna meg: más a vér szerinti apja, mint hitte. Annak ellenére magyarnak tartja magát, hogy nemrég kiderült, hogy nem a magyar születésű Mickey Hargitay az édesapja. A Különleges ügyosztály sztárja, Mariska Hargitay My Mom Jayne című dokumentumfilmje apropóján adott interjút a Népszavának.

Mariska Hargitay hite csak erősödött a saját magyarságával kapcsolatosan

A „rettentő szavak tudósát”, Ézsaiás prófétát idézi Csepeli György és Papp Richárd: Kiáltó csend kötetcíme. A könyv a magyarországi holokauszt helyi emlékezetére vonatkozó 2021 és 2024 között végzett társadalomtudományi kutatás eredményeit foglalja magába.

Nincs az a látnok, aki megtalálja a magyar pártok programjában az öt „nem termelő ágazatot”: egészségügyet, oktatást, természetvédelmet, a szegények ellátását és a kultúrát – vetette fel sok minden más mellett Szinetár Miklós a Népszava estek nyári szünet előtti utolsó alkalmán, amelyen Balogh Gyula és Forgács Iván kérdezte Kossuth-díjas színház- és filmrendezőt.

Van egy politikai elit, amely harcol a hétköznapi korrupció ellen, önmaga közben teljesen korrupt, gazdagítja a szűk klientúráját, és kimaxolja a visszaélést – nyilatkozta a Népszavának Jancsics Dávid, a San Diego State University professzora.