A hétvégén szabadlábra helyeztek (pontosabban áttoloncoltak Litvániába!) a belarusz börtönökből 14 politikai foglyot, többségükben külföldieket – utóbbiakat egyértelműen, sőt bevallottan (!) pontosan azért tartották fogva, hogy politikai alku tárgyai lehessenek (cserealapként). Trump különmegbízottja, Keith Kellogg tábornok alkudott meg róluk (is) Lukasenkával.
Semmi értelme, sőt kontraproduktív ezt hurrá-optimizmussal fogadni: kb. hatezer sorstársuk maradt a rezsim foglya, köztük a Nobel-békedíjas Alesz Bjaljacki, két volt elnökjelölt, valamint sok más, Cihanouszkinál nem rosszabbul csengő nevű politikai aktivista, 38 irodalmár, 159 művész ill. kulturális tevekénységet űző ember… A statisztikák ma 1167 politikai fogolyról tudnak „csak”, mert sokan – maguk vagy rokonaik – tiltakoznak ezen státusz ellen, hiszen még a szokásosnál is sokkal durvább bánásmóddal jár a büntetésvégrehajtás részéről. Öt év alatt hét fogolytársuk vesztette életét a börtönökben/lágerekben. Szjarhej Cihanouszki kiszabadult, de nincs min meghatódni.
Természetesen én is nagyon-nagyon örülök, hogy a családjával van végre. Esete bonyolultabb vagy inkább másképp bonyolult, mint másoké, de persze a börtön mindenkit megvisel. Őt különösen: főleg magánzárka, minden hírtől elzárva, két és fél évig nem kapott egyetlen levelet sem, az ő leveleit sem továbbították, miközben felesége, Szvjatlana lépett a helyébe, tulajdonképpen háziasszonyi státuszból, két gyerekkel vállalva az elnökjelöltség minden felelősségét és veszélyét. 2020-ban valószínűleg megnyerte volna a választásokat, ha számolnák Belaruszban a szavazatokat. De nem tesznek ilyet, helyette „eredményt” hirdetnek.
Őt is kb. ugyanúgy – erőszakkal – toloncolták át a litván határon, mint most az említett 14 embert, köztük az ő férjét. Akit a börtön után tíz éves lánya meg sem ismert. A sajtóértekezletén kiderült, hogy beszélni is elfelejtett, többször is elsírta magát. Szvjatlana időközben felnőtt komoly politikusi feladatához – ő csak egyszer sírt.
Dzmitrij Sztrocau barátom Szjarhej szabadulására írta az alábbi verset:
az asszony
mindehová magával vitte
a férje fényképét
néhány éve már
nem kapott róla
semmi hírt
és sokan pontosan tudták
hogy a férje már soha
nem tér vissza
az asszony úgy szorította
a melléhez a képet
mint egy eszelős
s ekkor a férje visszatért
de egyáltalán nem hasonlított
a fényképére
annyira megváltozott
hogy a lánya nem ismerte fel
ennyi év után
a férfi sírt
a viszontlátás megrázkódtatásától
zokogott
és az asszonynál
évek óta először
nem volt ott a fénykép
és szívével felismerte
a fényképhasonlóság nélkül
a könnyező férfit
(Soproni András fordítása)
2020-ban valószínűleg megnyerte volna a választásokat, ha számolnák Belaruszban a szavazatokat.