Beck Tamás: Hazardőr a halálsoron

Csak halálsornak nevezik maguk közt a lépcsőház lakói a negyedik emeletet. Hajdanvolt tanácsi lakások sorakoznak azon a szinten, melyekhez tulajdonosaik még az átkosban jutottak hozzá. Az egykor mutatós családanyák ma már élemedett korúak, rendszerint megözvegyültek, s a gyerekeik is kirepültek a fészekből. Árpi a kakukktojás a negyediken a maga huszonnégy évével. Még apja birtokolta el a gazdátlanná vált önkormányzati ingatlant, s mivel az öreg valósággal zabálta a cigarettát, hamar rászállt a kégli a trónörökösre. Árpi esztendők óta fogadásokat köt a földszinti kocsmában jómódú kártyapartnereivel arra, legközelebb melyik szomszédja költözik be a mennyországba vagy legalább egy hospice-házba. A fiút a világjárvány idején bélistázták a közeli összeszerelő üzemben, nyolc osztályt végzett munkanélküliként ez az illegális szerencsejáték az egyedüli jövedelemforrása. A lófogú Szabó néni halála a múlt hónapban például lottónégyessel felérő nyereményhez juttatta Árpit.
A dolgokat persze lehet siettetni és késleltetni is. Rozika mama a folyosó átellenes végén, akinek otthonkája díszítés tekintetében egy perzsaszőnyeggel vetekszik, lépcsőmászás közben kapkodja a levegőt, mint futam után a versenyló. Cukorbeteg, s olykor a kétszázat súrolja alulról a vérnyomása. Egy rosszarcú figura nemrég nagy összegben fogadott Árpival arra, hogy Rozika mama lesz a következő. A fiú most jól felfogott nyereségvágyból úgy gondoskodik a vénasszonyról, mintha az édesanyjáról lenne szó. Zacskószám hordja a szőlőcukrot Rozika mamának, eszébe ne jusson bekómálni. Jól befokhagymázott pirítóssal kedveskedik a matrónának, megelőzendő a gutaütést. Reggelente becsönget hozzá hogyléte felől érdeklődni. Isten bizony még svéd masszőrt is fogadna mellé, ha megengedhetné magának.
Ezzel párhuzamosan Árpi szemügyre vette a többi lakót is a negyediken. Elsősorban azt figyelte, kiről feltételezhető, hogy Rozika mamához hasonlóan fél lábbal már a sírban áll. Nyitott szemmel és füllel járt-kelt a lépcsőházban, megtudta hát, hogy doktor Gazdáné nincs épp a legjobb karban. Oxigént kap, és ki se mozdul a lakásából, egy szociális munkás intézi számára a napi bevásárlást. Árpi rovott múltú volt ugyan, ennek ellenére a torkában dobogott a szíve azon a csütörtök estén, amikor a résnyire nyitva felejtett bejárati ajtón besurrant doktor Gazdánéhoz. Már az előszobában tátva maradt a szája, hiszen rekkenő augusztus volt, mégis egy tűleveleit elhullajtott karácsonyfa feldíszített váza éktelenkedett a helyiség közepén. Ahogy Árpi óvatosan beljebb merészkedett az idegen lakásba, meghallotta a közismert latin-amerikai szappanopera nappaliból kiszűrődő hangfoszlányait. Aztán megpillantotta odabent a tévéképernyőre meredő oxigénmaszkos vénasszonyt, mellette pedig a beüzemelt palackot. Elég lenne egy csavarintás az adagolón, s Árpi máris nyugodtan alhatna. Már-már kinyújtotta kezét a készülék felé, amikor valaki harsányan felnevetett mögötte. Árpi ijedten pördült hátra. A rosszarcú ember vigyorgott rá a kopasz fenyőfa mellett, aki Rozika mama halálára fogadott. Kezében viseltes alumíniumtálca, doktor Gazdáné lefekvés előtti gyógyszereivel. Árpi szemében dühös láng villant, amint megértette, hogy rajta kívül más is cinkelt lapokkal játszik. Tanácstalanul pillantott ki a balkonra nyíló ablakon. Odakint cikázó villámok szabdalták a gyöngyházszínű alkonyatot, de Árpi nem csak ezért érezte úgy, hogy rögtön rászakad az égbolt.