Tovább emelkedett a önkormányzati képivselők fizetése Szegeden, miután leszavazták a Botka László polgármester által is támogatott előterjesztést, amely az erre szánt összeget inkább jótékony célokra fordították volna - erről a Szegeder újságírója számolt be a Telexen.
A szegedi polgármester az előterjesztést úgy magyarázta, hogy minden évben július 1én módosítani kell a polgármesterek fizetését az előző évi KSH-átlagbér emelkedésének megfelelően, Ez idén 13 százalék. Mivel ez központi törvény alapján történik, a közgyűlésnek ebben nincs mozgástere, abban viszont van, hogy meghatározzák a képviselők költségkeretét, amelyet ő módosított volna oly módon, hogy a testület fizetésemelését rászorulóknak irányították volna át. A polgármester azzal is indokolta az indítványát, hogy ha nem nyúlnak a rendelethez, a mostani ciklus végére a 29 fős közgyűlés bérköltsége 800 millió forint lenne a polgármesteri fizetéshez kötött képviselői bérek miatt. Mint mondta, egy tavalyi nagy központi emelés miatt idén már több mint 600 millió forint lesz a képviselői bértömeg, miközben az előző ciklus végén még csak 255 millió volt. Mint mondta, a 2,3 milliárd forintos szociális alap ehhez képest közel tízezer rászoruló szegedit támogat, így a döntés a közgyűlés minden tagjának politikai, erkölcsi és emberi felelőssége lenne.
Azaz, csak lett volna, ugyanis az előterjesztést leszavazták, ráadásul úgy, hogy a lap szerint még a polgármester mögött álló Összefogás Szegedért Frakcióban is sok volt a tartózkodó. Igaz, a szintén tartózkodó momentumos képviselő, Mihálik Edvin szerint nincs feszültség, csak demokratikus folyamatok zajlanak.
Botka László a Facebookon úgy kommentálta a szavazás eredményét, hogy nem tud büszke lenni a közgyűlés döntésére, mivel lényegében milliós fizetést szavaztak meg maguknak úgy, hogy semmilyen egyéni hatáskörük és felelősségük nincs.
„Ezzel Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban. Ez az idén, 28 képviselővel számolva, több mint évi 600 millió forint költséget jelent – köszönhetően a Fidesznek, a Kétfarkú Kutyapártnak, valamint a megszűnt, sikertelen „óellenzék” néhány még hivatalban lévő képviselőjének (Momentum, MSZP, DK). Biztos vagyok benne, hogy a szegedi választók ezt meg fogják „köszönni” nekik” - fogalmazott, hozzátéve, a törvény szerint „társadalmi munkában” végzett munkáért felvett milliós fizetéseket költhetnék óvodákra, bölcsődékre, utakra, ám az említett pártok alkotta többség leszavazta ezt. Az összeget pedig csak úgy tudják most előteremteni, ha létszámleépítést hajtanak végre a Városházán és néhány beruházást elhagynak.
A városvezető köszönetet mondott annak a tíz képviselőnek - főleg Tóth Károlynak és Molnár Zoltánnak, akik a javaslatot benyújtották - akik támogatták az előterjesztést. A polgármester szerint ők igazi lokálpatrióták, akik számíthatnak a szegediek bizalmára.
A momentumos Mihálik Edvin annyiban árnyalta a dolgot, hogy állítása szerint azért nem szavazták meg a befagyasztást, mert az a polgármester és az alpolgármesterek fizetésére nem vonatkozott. „Az igazság az, hogy mi azt szerettük volna, ha nemcsak a képviselők tiszteletdíja, hanem a polgármester és az alpolgármesterek fizetése sem emelkedne. Ezt azt gondolom, a közgyűlés többsége tudná támogatni, azonban sajnos nem ezt terjesztette be a két képviselőtársam, láthatóan a polgármester támogatásával” – fogalmazott, példaként említve, hogy Pécsen például megoldották az egységes befagyasztást.