„A kormányzat tisztelettel fordul a magyar emberek felé. Mi nem azt feltételezzük, hogy csalni akarnának, hanem azt, hogy élni kívánnak a véleménynyilvánítás lehetőségével egy nagy horderejű kérdésben” - közölte a hvg.hu érdeklődésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A portál azt szerette volna a kabinettől megtudni, mikor jelentik be az eredményt. Az online szavazás bevezetését a kabinet azzal indokolta, hogy több mint 20 ezer panasz érkezett „elveszett vagy ellopott” szavazólapok miatt.
Álláspontjuk szerint a postán kiküldött íveknél a visszaélések megelőzését az szolgálja, hogy a szavazólapokat biztonsági papírra nyomtatták, ráadásul az eddig beérkezett voksok 90 százaléka papíralapú, ezért ezek a döntés eredményére nézve teljes súllyal számítanak. Arra hivatkozva, hogy a szavazás még nem zárult le, további részleteket nem közöltek. Azt írták: „A szavazás lezárását követően az eddigi gyakorlatnak megfelelően az információkat közzétesszük”.
Egymillió voks nem elég, eltűnt szavazólapokat keres a Kormányzati Tájékoztatási KözpontÁtlépte az egymilliót az Orbán-kormány úgynevezett véleménynyilvánító szavazásán leadott voksok számaOrbán Viktor még március elején jelentette be, hogy a magyarok véleményét is kikérik Ukrajna uniós csatlakozásáról, majd közvetlenül március 15. előtt bemutatták, hogyan fog kinézni a kérdőív, és mindezt egy intenzív plakátkampánnyal is támogatták, továbbá voltak, akik – például az Építési és Közlekedési Minisztérium munkatársai vagy katonák – külön felhívást kaptak, hogy ne felejtsenek el szavazni.
Lázár János minisztériumában minden dolgozót felszólítottak, hogy vegyen részt az Ukrajna-ellenes szavazásonAz Energiaügyi Minisztérium az OVF-nek küldött levélben buzdítja a vízügyi dolgozókat, hogy szavazzanak a Voks2025-ön