Heti abszurd;

Heti abszurd: Vagy igen, vagy nem, de azt nagyon is talán!

Mértékadó pszichiáterek szerint mindössze két magyarázat maradt Donald Trump létezésére, mármint arra, hogy amerikai elnökként keltheti a zavart napi huszonnégy órában. 

Az egyik teóriát egy paparazzo igyekezett bebizonyítani, amikor megpróbálta kideríteni, miért távozott a melák időnek előtte a kananaskisi G7-csúcsról. A fotót, amikor az elnök eldobja a dobókockát, nem tudta megörökíteni, mert Trump elaludt nutellás hamburgerrel a szájában.

A dobókocka az asztalon pihent, éppen az Így shortolj, mert hülye maradsz, Donny! című jegyzetfüzet mellett (ez volt a második teória: a melák csak fogadni jár a Fehér Házba). Az első teória (ami persze hibátlanul működhet a másodikkal együtt is) azt feltételezte, hogy Trump egy elefántcsont berakású dobókockával dönti el szarás közben, mit csináljon egy-egy adott válsággóc tekintetében. Aztán előveszi a csupa nagybetűs, lexikon méretű telefonját, és megbolygatja vele az X-univerzum rendjét. De előbb az elvetemült kocka (elvétve elvetve). Az első oldalára a szóbeszéd szerint az van írva, hogy:

„LEHET, HOGY MEGTESZEM, LEHET, HOGY NEM TESZEM MEG, SENKI NEM TUDJA, MIT FOGOK CSINÁLNI.”

(Jó, hát azért ez egy elég nagy dobókocka, tele lehet vele az Air Force One csomagtere.) Ezt a kemény, derék konkrétumot az elnök írta szerdán arról, hogy beszáll-e Izrael oldalán az iráni légicsapásokba. Nem sokkal ezelőtt közölte, hogy:

FELTÉTEL NÉLKÜLI MEGADÁS!

Ez lehet a kocka második oldalán. Azt is írta Trump, a legendás stratéga, a valóságos békemágnes, hogy „Pontosan tudjuk, hol rejtőzik az úgynevezett »legfelsőbb vezető«. Könnyű célpont, de biztonságban van ott. Nem fogjuk kiiktatni (megölni!), legalábbis egyelőre nem. De nem akarjuk, hogy rakétákat lőjenek civilekre vagy amerikai katonákra. A türelmünk fogytán van.”

A TÜRELMÜNK FOGYTÁN VAN!

szintén egy jó mondás, ez lehet a harmadik a kockán. Aztán biztosan van egy olyan is, hogy

FEL, WASHINGTONBA,

TE CSODÁLATOS GÉNIUSZ!,

máskülönben honnan tudta volna, miként kell megpattanni a kanadai G7-csúcsról a zárónyilatkozat elfogadása előtt? Vagyis azelőtt, hogy a háborús bűnös orosz agresszornak (aki nem minden ok nélkül nézi mulya, hantás vadökörnek Trumpot) közös üzenetet fogalmaztak volna, szigorúbb szankciók és az ukrán támogatás újraindítása mellett, amit a melák a maga szempontjából érthető üzleti (értsd: keresztény-financiális és/vagy nemzeti-pacifista pénzügyi) megfontolásból befékezett. A maradék két kockaoldalra több variáció létezhet avatott szakértők szerint. Többségük szerint a

„MEGMONDOM A FRANKÓT!”

és

„MINDEN EGYES NAP HARCOLNI FOGOK ÉRTED, MINDEN LÉLEGZETVÉTELEMMEL”

lehet a kockán. Ugyanők valószínűtlennek tartják, hogy a

„RENGETEG EMBERT ÖL, ÉS NEM TUDOM, MI A FENE TÖRTÉNT PUTYINNAL”

vagy a

MINDEN, AMI A SZÁJÁBÓL ELHANGZIK, PROBLÉMÁT OKOZ, NEM TETSZIK, ÉS JOBB, HA ABBAHAGYJA”

szöveg is beleférne a hatba. Ez utóbbit a megtámadott, védekező Volodimir Zelenszkijről mondta, aki elől szintén elmenekült Kanadából kedden.

Ocsmány dolog lehet ilyen töketlennek lenni. Még ahhoz sincs esze, hogy hovatovább ugyanannyi lesz, mint amennyi Biden volt a botladozása idején. Ehhez képest Donald Trump bugyuta videót posztol, amelynek első snittjében briliáns mozdulattal elüt egy golf­labdát, a másodikban a labda hátba találja ádáz kritikusát, Bruce Springsteent, aki ettől elesik a színpadon. Az idén 76. életévében járó énekes két éve valóban elesett egy amszterdami koncerten, és amikor lábra állt, és „Jó estét!” kívánt mindenkinek, a közönség imádta. Trumpnak annyi ízlése van, mint börtönben a vészkijárat, és hát esze sem sok: alig tíz napja történt, hogy az Air Force One-ra igyekezve majdnem ő is elhasalt a lépcsőn. Ezért gúnyolta Bident úton-útfélen. Most Springsteen van nagyon a bögyében, miután az énekes azt mondta róla: „Én elhinni sem tudom, hogy ezt az idiótát választották meg, de sokaknak ő kellett.”

És ha már heveny töketlenség: Menczer „Ragyogás” Tamás, a Fidesz elszabadult arcú kommunikációs igazgatója a 444-nek adott interjújában megvédte Korleóne Alexandra videóját, amelyben a fővárosi Fidesz-frakcióvezető mögött egy csomagtartóba zárt és megkötözött kollégája látható. „Azt gondolom, hogy nagyon helyesen tette”, mondta Menczer a videóról, de nem a csomagtartóba tuszkolt és megkötözött munkatársa gondolt, hanem hogy a „harcostársra” bemutatta a videót, mert ha Ukrajna belép az Európai Unióba, akkor ennél sokkal rosszabbak is fognak a magyar emberekkel történni. Mi azért itt gondolkodóba estünk, hogy vajon mi lehet még ennél is rosszabb?

Két vagy három minisztériumi munkatárs fog megkötözve nyomorogni Szentkirályi harcostárs csomagtartójában az ukrán csatlakozás után egyszerre? Vagy a Kossuth rádiót és a Bohár–Deák-humoristapárost is kell hallgatniuk mindeközben felváltva? 

Volt egy másik dermesztés is a minap a kormánykommunikációban. Vérző fejű magyar katonákkal, magyar zászlóval letakart koporsókkal hangolt a Fidesz az ukrán csatlakozás ellen, miközben Orbán arról beszélt: „nem akarjuk, hogy a gyerekeinket magyar hadsereg formájában az ukrán frontokra vagy akár ukrán területre vezényeljék, és onnan koporsóban jöjjenek vissza”. Arról nem szólt a fáma, hogy a halott magyar fiaink (és lányaink) koporsói mellett orosz kőolajat is hoznak-e a kormánygépek, arról pedig végképp nem, hogy hány magyar halott kellene az orosz gázszállítás berekesztéséhez. Persze miért is szólt volna, hiszen semmilyen észszerű kötelezettség nem várható a következő évekre nézve, ami előírná magyar katonák ukrán frontra vezénylését. Ha oroszok ellen kell harcolni egyszer, akkor az oroszok már a kertek alatt lesznek. Tessenek agresszor­ellenes politikát folytatni a kedves kormányéknak, és akkor ez esély jelentősen csökkenthető. Patriótaszakadás-ügyben lásd még: Fico harcostárs látványos beintését az Orbán-kormánynak, és az interjút (heves szóváltást) Tucker Carlson volt Fox News-műsorvezető és Ted Cruz texasi republikánus szenátor között, amint utóbbi finoman leantiszemitázza az előbbit.

A világon semmit nem tett (értsd: egy hitvány aranyrudat sem tett keresztbe) a Fidesz–KDNP politikai közössége a luxizások és urizálások ellen. Ez szintén a Menczer-interjúból derült ki, ahol a félretájékoztatási munkatárs hosszasan menekült a kérdés elől. Előbb a frakciószövetségben ülő megválasztott kiválóságokról (hovatovább tehetségekről) mesélt, akiknek már az óvodában is mértékletesség és felelősségvállalás volt a jelük. Aztán ismét tett egy öles kitérőt, hogy elmondja, a felelősség azért fontos, mert választást kell nyerniük, és ha nem győznek, akkor a bábkormány minden nemzeti eredményt elsöpör. Aztán ismét tett egy öles kitérőt, és arról beszélt, hogy egy lesöprendő kullancs (nem pont így mondta), így Mészáros Lőrinc sem csak fekete és fehér (csak ha zebrán megy át nem gyalog – a szerző), hanem munkaadó is, és kifizeti az alvállalkozóit, juhéj. Egy újabb kanyarban némi weberezés és vonderleyenezés után megkapta a kegyelemdöfést: „Tehát akkor konkrét lépést nem tettek az ügyben?”, kérdezte a riporter. Három másodperc sűrű gondolkodás után az igazgató arra jutott:

„Szerintem jól csináltuk, amit csináltunk.” Vagyis a botrányosan terpeszkedő, halmozottan sunnyogó, totálisan értékelhetetlen semmit. Kormányprogramnak megkésett.

A semmiről Novák Katalin jutott az eszünkbe, akit Temesváron ért utol a független média (szintén 444). A bukott és a vallomása elől menekülő (élethosszig 5,7 milliós fizetéssel megvert) államfő nyilvános előadáson mondta el: pokoli másfél év van mögötte. Az újságíró kérdésére, hogy miért adott kegyelmet a pedofilbűnsegédnek, most sem válaszolt. Szerinte 99-szer elmondta, amit akart. Hát ez az. Talán érdemes lenne próbálkozni az igazsággal. Egyszer is megteszi.

Ferencz Dániel festőművész 2016-ban, 28 évesen költözött Berlinbe, ahol azóta új életet él. Nemcsak a város multikulti környezete nyűgözi le, de a számos kiállításmegnyitó és művészeknek szóló megannyi lehetőség. Az alkotó a berlini tapasztalatairól és saját életútjáról mesélt.