merénylet;Jeszenszky Géza;

Korábbi felvétel

Jeszenszky Géza figyelmeztetni akarja Orbán Viktort, milyen veszélyes az Oroszországhoz fűződő szívélyes viszonya

Azt pedig nehezen tudja elképzelni, hogy egy józan és felvilágosult ember azt gondolja, ő a sátánt szolgálja. 

Fizikailag is jobban érzi magát Jeszenszky Géza az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet óta – erről maga a volt külügyminiszter, egykori washingtoni és oslói nagykövet számolt be péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Az Antall-kormány diplomáciájának a vezetője elmondta, már kisebb kötés van a sebén. Az orvosok továbbra is óvatosságot javasolnak neki.

Kitért arra is, hogy legutóbb két-három éve, az idősebb George Bush elnök szobrának avatásán beszélt néhány szót Orbán Viktorral, akivel régóta kapcsolatban áll. Éppen ezért nem lepődött volna meg, ha a merénylet után kapott volna tőle egy telefonhívást – mint ahogy ezt megtette a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter is. Jelezte, nagyra értékeli azt a miniszterelnöki gesztust, hogy meghívta őt a Karmelitába – ezt nem utasítja vissza, már csak azért sem, mert van számára mondanivalója.

Jeszenszky Géza szerint nem újdonság, mit szeretne a kormányfőnek mondani, egészen pontosan arról fog beszélni, hogy veszélyesnek és helytelennek tartja Orbán Viktor Oroszországhoz fűződő szívélyes viszonyát. – Én a rendszerváltozás elveihez és ezen belül annak külpolitikájához ragaszkodom. Antall Józseffel az utolsó beszélgetésünkön erről volt szó: azt kérte, hogy folytassam azt a külpolitikát, amit döntő mértékben ő kezdeményezett és ő folytatott – ismertette. Ez a magyar NATO- és uniós tagságot, valamint a jószomszédi viszonyt jelenti, különösen Ukrajnával. 

Nyomatékosította, hogy nincsenek illúziói a miniszterelnöki reakcióval kapcsolatban, mivel már tavaly barátai unszolására írt neki egy levelet, amelyben megosztotta vele álláspontját. Erre egy udvarias választ kapott, és bár elképzelhetőnek tartja, hogy Orbán Viktor elolvasta, nem lepődött meg azon, hogy sorai hatástalanok maradtak. Szerinte a magyar külpolitikán akkor lehetett volna változtatni, amikor Vlagyimir Putyin megtámadta Ukrajnát, mostanra azonban tovább romlott a helyzet a megszállt ország EU-csatlakozása elleni kampánnyal.

Találkozójuknak még nincs időpontja. Orbán Viktor levelében az szerepel, hogy felépülése után kerülhet sor a látogatásra, ami lehet akár egy hét, de akár egy hónap múlva is.

Fiával való kapcsolatáról szólva elmondta, hogy ez nagyon szomorú mind neki, mind feleségének. Megismételte, hogy Jeszenszky Zsolt valamilyen vallási és politikai fanatizmus áldozata lett.

Nem tudom, melyik volt előbb, de van egy sejtésem, hogy a Trump-féle fundamentalista vallási csoportok, amelyek Magyarországon is jelen vannak, nagy hatással voltak rá - vélekedett. – Nem tudom elképzelni, hogy ma egy felvilágosult józan ember azt gondolja, hogy a sátán, mint személy létezik és működik, és a sátán belém költözött, vagy legalábbis én bármennyire is jó ember vagyok, fiam szerint, de mégiscsak a sátán érdekeit képviselem, őt szolgálom, talán mondjuk Magyar Péterrel együtt, vagy mindenkivel együtt, aki ma nem ért egyet a mai magyar kormány politikájával – zárta a beszégetést.

Vékony Csongor szerint ezzel a Toroczkai László vezette alakulat cserben hagyta a határon túl élő magyarokat.