“Azt hitték az emberek, hogy ez ilyen bolond világ.” - meséli Bodnár Tibor, a Ladánybene 27 vezetője arról a sajátos kulturális közegről, amelybe általuk beszivárgott Magyarországra is ez a több ezer kilométerre, nyugaton gyökerező zenei műfaj. A zenekar 1985-ben kezdte karrierjét, vagyis már négy évvel Bob Marley halála után, aki azon kevés reggae énekesek egyike volt, amelyet még nálunk is ismert a közönség. Bodnár, mint mondja, mivel a magyar rádiók nem játszottak különösebben reggae zenét akkoriban, ezért mindenki javarészt Marley legnépszerűbb dalait ismerte, a No Woman No Cry-tól a Three Little Birds-ig.
“Valószínűleg Presser Gábor szerethette még a műfajt, mert az LGT-nek voltak reggae-s lüktetésű számaik, mint például a Senki gyermekei. De ezen kívül nem igazán lehetett hozzáférni igazi jamaicai zenéhez.” - mondja Bodnár.
Kezdetben, egy építőtáborban történt megalakulásuk után még egy ideig ők maguk sem reggae-t játszottak, hanem, ahogy Bodnár fogalmaz, “mint minden jóravaló gimnáziumi zenekar, mindenfélét”. Az egyik alapító tag, azóta a zenekarból kivált Tóth Gábor “Tádé” szerint karrierjükben fordulópontot viszont az jelentette, mikor kisebb budapesti klubokban már elkezdtek ebben a műfajban is játszani - bár javarészt ekkor még inkább a reggae előfutárának tartott SKA-ban mozogtak otthonosabban: “Ekkoriban keresett meg Szigeti Ferenc, a Karthago gitárosa, hogy készítsünk el egy ilyen reggae lemezt. Ez már a kilencvenes évek, amely egyértelműen az egyik legfontosabb korszak volt a zenekar életében, mert ekkor jöttek az első ismert slágerek is a Ha van még a világon vagy a Rastafari is például.” 1991-ben jelent meg első lemezük, Reggae címmel, amely egyben az első magyar reggae album is volt. Aztán a kilencvenes években jutottak el Jamaicába, ahol Bodnár visszaemlékezése szerint egy kingstoni lemezboltban teljesen leesett az álluk, hogy a műfajnak mennyi féle irányzata létezik már. Ekkor döntöttek úgy, hogy elhozzák ezt Magyarországra is, bár nem volt könnyű utat törni egy ismeretlen műfajjal, amelyen nem segítettek a korabeli előítéletek sem. “Már ekkor megvolt az a sztereotípia a beszívott, vigyorgós raszta emberekről. Mint az a híres Sport szelet reklám, amelyben egy ilyen kaliberű fazon löki a mélybe az autót.” - mondja Bodnár arról, mennyire nehéz volt a reggae-nek ezt a sajátos pozitív világát, lüktetését megismertetni az emberekkel. “A jamaicai raszták világából ismert rasztafarianizmus akkoriban távol állt a magyar ember gondolkodásától. Furcsának hatott, pedig ez a jamaicai rasztáknak egy útkeresése volt, amelyet például Bob Marley is beépített a dalszövegeibe. Sokakat az is eltávolított a műfajtól, hogy azt hitték, ezt is meg kell érteniük ahhoz, hogy igazán hallgatni tudják a reggae-t.” - emeli ki Bodnár, aki egy ideig még egy józsefvárosi klubban is tartott reggae bulikat, ahol saját lemez, CD és kazetta gyűjteményéből játszott a közönségnek. A 2000-es évek elejére aztán a Ladánybene 27-nek köszönhetően elérte népszerűsége csúcsát a magyar reggae.
Idén lesz utoljára Kolorádó fesztivál Átrendeződő fesztiválszíntérKérdésünkre, miszerint milyen kulturális színezetet kapott Magyarországon ez az eddig ismeretlen műfaj, vagyis pontosabban miben rejlik a magyar reggae, Tóth, aki több mint 10 évig írt dalokat a zenekarnak így fogalmazott: “Az volt a célunk, hogy ezt az érthetetlen életérzést úgy adjuk át, hogy megkülönböztethetőek legyünk mondjuk egy rock vagy pop zenekartól. Ebből is alakult ki az a sajátos hangzás, ami a magyar reggae-re jellemző. Úgy próbáltam írni, hogy lehessen látni azt, amit leírok: Képeket írtam, amit utána mindenki a saját életéből meg élményeiből adódóan máshogy öltöztetett fel. A dalok mondanivalója mindenkinek nagyjából ugyanaz, csak minden élethez másképp kapcsolódtak - így érezték jobban magukénak.”
Az elmúlt negyven évben a Ladánybene 27 tizenöt albumot adott ki, s habár Bodnár sajnálatára jelenleg “a hazai nagyközönségből még nem mindenki reggae-vel fekszik és kel”, hatásuk vitathatatlan a műfaj népszerűsítésében.“ Habár nyilvánvalóan megváltoztak a hallgatói szokások és most nem a legnépszerűbb műfajok közé tartozik, de a jelenléte kétségtelen. Felfedezhető például egyfajta reggae-tone Azahriah dalaiban is” - mondja a frontember, László M. Miksa, aki szerint a változó zenei ízlés ide vagy oda, a zenészek, így az ő felelősségük is, hogy a műfajt újra az igazán népszerűek közé emeljék. Szerinte a reggae-re most különösen szüksége is lenne a társadalomnak: “A mi feladatunk, hogy olyan zenét játszunk, amely ezen a jelenlegi harcos közhangulaton enyhíteni tud. A reggae lüktetése, a dalok üzenete pont alkalmas arra, hogy helyrerázza az embereket. Mondjuk úgy, a regnáló kormány sok munkát adott ebben” - emeli ki László.
