Egy nappal azután, hogy a fideszes kétharmad által ítélkezési tapasztalat nélkül kúriai elnökké választott Varga Zs. András döntése miatt jogerősen pert veszített a Kúria egy tanácselnöki tisztségéből önkényesen felfüggesztett kúriai bíróval szemben, szerdán egy egykori kúriai főtanácsadó is pert nyert a Kúriával szemben a kúriai elnök döntése miatt - derül ki abból a közleményből, amelyet a Magyar Helsinki Bizottság tett közzé csütörtökön.
A Kúria elnöke tehát két nap alatt két munkaügyi per bukását könyvelhette el. Mint kedden beszámoltunk róla, a Fővárosi Ítélőtábla Munkaügyi Kollégiuma ítéletet hirdetett abban a munkaügyi perben, amelyet Kovács András kúriai bíró indított a kúriai elnök intézkedésével szemben. Varga Zs. András két évre függesztette fel Kovács Andrást bírói tanácselnöki pozíciójából. A jogerős ítélet megsemmisítette a jogsértő kúriai elnöki intézkedést, mivel annak meghozatalára az elnöknek semmilyen hatásköre nem volt. A Helsinki mostani közleménye szerint a kúriai bíró már vissza is kapta tanácselnöki hatásköreit.
A Kúria tavaly ősszel elbocsátott főtanácsadója - akit a közlemény Kálnoky Etelka álnéven említ - tegnap első fokon nyert pert Varga Zs. Andrással szemben. A Helsinki szerint az egyelőre nem jogerős ítélet nemcsak az egykori igazságügyi dolgozónak örvendetes, de azoknak is, akik számára fontos a bíráskodás függetlensége, a szabad véleménynyilvánítás joga és a tudományos kutatás szabadsága.
Jogerős: Törvénysértően függesztette fel Varga Zs. András a kúriai tanácselnökötA közlemény felidézi, hogy a Kálnoky Etelka álnéven említett kúriai főtanácsadót azért bocsátotta el Varga Zs., mert egy tanulmány kéziratának társszerzőjeként a Jogtudományi Intézetben részt vett egy szűkkörű zárt műhelyvitán, ahol a szóba kerülő máig nem publikált tanulmányban néhány mondat erejéig a kúriai elnököt is kritizálta. Ezt Varga Zs. András akkora tekintélysértésként élte meg, hogy azonnali hatállyal menesztette a Kúrián ítélkező bírák mellé beosztott főtanácsadók köréből. A Magyar Helsinki Bizottság megjegyzi, külön érdekessége az esetnek, hogy a zokon vett kritikát még csak nem is „Kálnoky” fogalmazta meg, hanem szintén egyetemi professzor szerzőtársa.
„Kálnoky Etelka” az elbocsátását követően munkaügyi pert indított a Varga Zs. elnökölte Kúriával szemben. Jogi képviseletét a Sztrókay Ügyvédi Iroda ügyvédje, Paragh Györgyi és Tóth Balázs ügyvéd biztosították. A Fővárosi Törvényszék tegnap kihirdetett elsőfokú ítélete pedig megállapította, hogy a főtanácsadó jogviszonyának megszüntetése aránytalan szankció volt, különös tekintettel arra, hogy feladata éppen a tudományos kutatás egyetemi tanárként és volt kúriai főtanácsadóként is. A jogellenes elbocsátás miatt a Fővárosi Törvényszék kötelezte a Kúriát, hogy a főtanácsadó elmaradt bérét és annak kamatait, valamint a többmilliós perköltséget is fizesse meg - áll a közleményben.
A Magyar Helsinki Bizottság amellett, hogy üdvözölte az ítéletet, megjegyezte, hogy Varga Zs. András önkényes döntései veszélyeztetik az uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségét is, mivel amellett, hogy munkajogilag törvénysértőek, jogállamisági aggályt is felvetnek.