Aránytalannak tartja Várnai László zuglói alpolgármester, hogy Rózsa András, Zugló polgármestere lemondásra szólította fel azt követően, hogy kiderült, Várnai kísérő szülőként pofon vágott egy 16 éves diákot egy osztálykiránduláson.
Az alpolgármester a Telex megkeresésére közölte, a maga részéről sajnálja, hogy elvesztette a türelmét.
„Ezért én a szülőt tegnap megkerestem, és elnézést kértem, bár igazán egy az osztály előtti kölcsönös bocsánatkérésnek örültem volna”
– fogalmazott. Hozzátette, a helyszínen ők úgy értékelték, hogy „egy a fiamat és engem a legszélsőségesebben becsületsértő jelzőkkel illető, fenyegető nagykamasznak – aki nálam magasabb – egy kontrollt vesztett fiatalkorúnak kellett határt szabni. Azt is el kell mondjam a saját 15 éves, szintén most kamaszodó fiamat még sosem ütöttem meg és nem tartom a »verést«, a pofont elfogadható módszernek” – írta.
Várnai László szerint lehet másképpen is gyereket nevelni, de az ő fiuk sosem viselkedne úgy, mint az érintett fiatal, ezért ő olyan szituációk kezeléséhez nem szokott. „Lehet mert a mi gyerekünk nem ilyen és nem vagyok »intézeti nevelő«, nem szoktam hozzá, hogy egy 16 éves 5 centiről az arcomba kiabálja, hogy »Te, faszszopó!«” – jegyezte meg.
Az alpolgármester úgy véli, hogy a szituációt és a fenti körülményeket figyelembe véve a polgármester lemondásra felszólítása aránytalan, hiszen nincs is az üggyel kapcsolatban lezárt vizsgálati eredmény, és
szerinte a 15 évnyi zuglói lokálpatrióta tevékenysége, továbbá a koalíció feláldozása sem arányos „egyetlen meggondolatlan, akár a pillanat hevében túlzó reakcióért.”
Kitért arra is, szomorúnak tartja, hogy a polgármester „úgy tör pálcát valaki felett, hogy nincs lezárt vizsgálat. Az is szomorú, hogy a körülményekről, előzményekről egy szót sem ejt a sajtóközleményében”, mert szerinte a szituáció nem fekete és fehér.
Várnai László a válaszához két névtelen szülői levelet is csatolt, az egyik egy kísérő szülőé, aki azt írta, hogy az alpolgármester nem provokálta a gyereket, és nem látta, hogy mást megütött volna. A fiúról azt írták, hogy alpári, pökhendi stílusban szidta az alpolgármestert és a fiát, mert nem volt kedve lejönni a hegyről. A fiú egyébként elhagyja az iskolát, de a Telex szerint ez nem a mostani ügy következménye.
Megütött egy 16 éves gyereket az egyik zuglói alpolgármester, Rózsa András lemondásra és nyilvános bocsánatkérésre szólította felRózsa András XIV. kerületi polgármester szerdán a Facebook-oldalán közölte, hogy az alpolgármester június 12-én egy osztálykirándulás alatt megütött egy 16 éves gyereket. Hozzátette, még aznap leült beszélni Várnai Lászlóval, aki elismerte hibáját. Mint írta, ez nem maradhat következmény nélkül, Várnainak le kell mondania az alpolgármesteri tisztségéről. Erre – jegyezte meg – hétfőn, a beszélgetésük végén fel is szólította, valamint megvonta minden alpolgármesteri jogkörét. „Várnai László szeretett volna beszélni az iskola vezetőjével, a gyermek szüleivel és a gyermekkel is és bocsánatot kérni tettéért. Erre való tekintettel adtam pár napot és vártam, hogy ő maga jelentse be lemondását. Sajnos ez a bejelentés ezidáig elmaradt, ezért az ügy komolyságára való tekintettel kénytelen vagyok a nyilvánosság előtt felszólítani a lemondásra és a nyilvános bocsánatkérésre” – zárta bejegyzését a zuglói polgármester.