Zugló;tragédia;halálos baleset;

Képünk illusztráció.

Halálos munkahelyi baleset történt a zuglói önkormányzat egyik cégénél

Mindenben együttműködnek a hatóságokkal. 

Életét veszítette az a dolgozó, aki június 12-én súlyos munkahelyi balesetet szenvedett a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. külső telephelyén – közölte a honlapján Budapest XIV. kerületének önkormányzata.

A baleset a reggeli órákban történt, azonnal mentőt hívtak a sérülthöz, akit kórházba szállítottak, hozzátartozóját pedig még aznap értesítették a történtekről. A dolgozó azonban hétfőn a kórházban életét vesztette, emiatt a vállalat részvétét fejezte ki a családnak. A baleset helyszínére a munkavédelmi képviselő rövid időn belül kiérkezett, és segített a baleseti jegyzőkönyv elkészítésében. A Zuglói Zrt. a hatóságokat – köztük a rendőrséget is – értesítette, akik helyszíni szemlét tartottak, majd jegyzőkönyvet vettek fel. A cég mindenben együttműködik a hatóságokkal, a kért dokumentumok átadása folyamatban van, a vezérigazgató belső vizsgálatot rendelt el.

A baleset kapcsán a cég munkavédelmi megbízottja a héten ismételt munka- és tűzvédelmi oktatást rendelt el a dolgozók számára. A társaság számára a munkavállalók biztonsága kiemelten fontos. A történtek alapos kivizsgálása és a hasonló esetek megelőzése érdekében minden szükséges lépést megtesz – zárul a tájékoztatás, amelyben nem térnek ki arra, hogy pontosan milyen jellegű baleset történt.


A tűzoltók kiürítették az épületet.