Az 1840-es években két nagyon népszerű portréfestő működött Pest-Budán: Barabás Miklós és Marastoni Jakab. A Pesti Műegylet 1840-ben rendezte a Pesti Vigadóban első kiállítását, amelynek megszervezését Marastonira bízták. Az évenkénti seregszemlén az itáliai származású magyar sok művét állította ki, rivalizálása Barabás Miklóssal pedig az 1846-os tárlaton csúcsosodott ki, amikor is Marastoni erotikával átitatott festményét, a Görög nőt vásárolták meg a Magyar Nemzeti Múzeum számára, nem pedig Barabás Vásárra induló oláh család című művét. A sors fintora, hogy Barabás Miklóséval ellentétben Marastoni nevét ma már kevesen ismerik, legfeljebb azok, akik a tabáni Alexandriai Szent Katalin-templomban felfedezték két oltárképét – ezek közé tartozik az Alexandriai Szent Katalin-főoltárkép Domenico Fetti nyomán, illetve a Szent család-kép Pompeo Battoni műve alapján –, vagy a harkai evangélikus templomból ismerik a Krisztus és a szamáriai asszony a kútnál című alkotását, amelyet Annibale Carracci műve után festett meg. Utóbbi festményt a harkai evangélikus egyházközség kölcsönadta a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) most nyíló Marastoni-tárlatra. Ugyanakkor Marastoninak az egyházi festészet nem tartozott a fő tevékenységei közé. Mintázatai nem a reneszánsz és barokk példákból erednek, ez kiderült utóbb a Magyar Nemzeti Galéria Biedermeier mindennapok című tárlatán, amelyen négy festményét mutatták be.
Farbaky Péter és Molnárné Aczél Eszter művészettörténészek 2018 őszén kezdték el előkészíteni a most nyíló Marastoni Jakab-életműtárlatot.
Péter Kornélia 1936-ban megjelent Marastoni-monográfiája még százegy Marastoni-alkotást nevezett meg, az újabb kutatás már 170-re teszi az ismert Marastoni-művek számát, amelynek több mint fele lappangó mű – a portrék megrendelőinek leszármazottjai, illetve a festőművész leszármazottjainál is lehetnek „ismeretlen” alkotások. A BTM tárlata végül 240 műalkotással szemlélteti Marastoni és korának művészetét – köztük több Natale Schiavoni-festménnyel. (A XIX. századi velencei festőművész nem tévesztendő össze a szintén velencei, de XVI. századi Andrea Schiavonéval.) Natale Schiavoni ugyanis Marastoni mestere volt a velencei művészeti akadémián – igaz, akkor még Giacomónak hívták.
Giacomo Marastoni 1804-ben született Velencében. Apja, Giuseppe ugyan a napóleoni háborúkban megrokkant, katonának szánta fiát, s nem örült annak, hogy Giacomo művészi ambíciókat dédelget. Fia tehetsége azonban nem csak őt győzte meg: Giacomo többször kérvényezett szegénységi támogatást, amit sokszor meg is kapott, hogy folytathassa a tanulmányait. Velencében tizenegy évig tanult festészetet, Rómában még egy évet, képeivel huszonkét nagy művészeti díjat nyert és 1832-ben elnyerte egy gazdag velencei patrícius család gyönyörű leánya, Giovanna Bianchi kezét is. (A velencei akadémia négy díjazott képét adta kölcsön a tárlatra.) És ahogy a Habsburg Birodalom határain belül nem volt szokatlan:
vándorfestőnek állt.
1833-ban Bécsben élt, de többször megfordult Triesztben is, ahol 1831-ben megfestette a pozsonyi Hofer házaspár kettős portréját, és valószínűleg itt ismerhette meg Franz Xaver Mayr dunai hajóskapitányt, akinek arcképét 1837-ben örökítette meg Pesten. (A kapitány azonosítása is a kiállítás kurátorainak érdeme.) 1833 és 1836 között a családjával Pozsonyba tette át a székhelyét, ahol a Pressburger Zeitung hirdetéseiben kereste megbízóit. Nem sikertelenül: az akkor igen nevezetes Scherz Fülöp pozsonyi kereskedő családjáról készült, nagyméretű olajfestményét a pozsonyi Galéria mesta Bratislavy direkt e kiállítás kedvéért restauráltatta másfél évig. A kilencgyermekes család portréja egy pikáns anekdotát is felidéz: a Marastoni-gyerekek keresztelőjét végző fiatal katolikus pap maga is családapa volt. (A tárlatra a pozsonyi Slovenská národná galériából is érkezett festmény: az Anya gyermekével.) Megbízói közé tartoztak olyan nemesi családok tagjai, mint a Pálffy, a Wesselényi, a Bánffy és a Kemény, továbbá olyan polgári családok, mint a Jurenák vagy a Scherz.
Marastoni 1836-ban költözött Pestre, nagyjából abban az időben, amikor Barabás Miklós is. A sajtó már egy évvel később lelkesen írt róla, még előnyére is vált az olasz származása. Baráti körébe tartozott Orlai Petrich Soma festő, Döbrentei Gábor költő és Fáy András író. 1841-ben – a francia találmány bejelentése után két évvel – elsajátította a dagerrotípia készítésének eljárását, 1842-ben a pozsonyi és a kolozsvári országgyűlésekre utazott, több mint száz felvételt készített. A kiállításon az erdélyi Jósika családról készült csoportképe látható.
Infó
Egy olasz Pesten – Giacomo Marastoni (1804–1860) és az Első Magyar Festészeti Akadémia
Budapesti Történeti Múzeum (Budavári Palota „E" épület, 1014 Budapest, Szent György tér 2.).
A kiállítás kurátorai: Farbaky Péter és Molnárné Aczél Eszter. Kurátor munkatárs: Radványi Orsolya.
2025. június 19-től október 26-ig.
1846-ban alapította meg Pesten az Első Magyar Festészeti Akadémiát, amiért díszpolgári címet kapott. Ez az akadémia nem egy egyszerű festőiskola volt: Marastoni ugyanis akadémiai végzettséggel oktatott nemre, származásra és vallásra való tekintet nélkül bárkit. Tanítványa volt többek között Lotz Károly, Zichy Mihály és Teleki Blanka is. A munkáját segítette az Első Magyar Festészeti Akadémiát Gyámolító Társulat, amely azzal a céllal született, hogy a tehetséges, de vagyontalan, mindkét nembeli növendékek képzését támogassa, ezen túl fizette az oktatókat, a bálokat, kiállításokat rendezett, vásárolt a tanulók képeiből. A társulat vezetői a korszak kulturális életének meghatározó alakjai voltak, az alelnöki tisztet Kubinyi Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója töltötte be.
Marastoni a reformkor ismert és ismeretlen szereplőit örökítette meg magas színvonalon, ám a Bach-korszakban az akadémiája felett sötét felhők kezdtek gyülekezni: a tehetősebb családok sarjai inkább Bécsbe mentek festészetet tanulni. Marastoni a teljes vagyonát az akadémiára költötte, majd 1860-ban, amikor a gyámolító társulat beszüntette a támogatását, vakon, teljesen elszegényedve halt meg az irgalmasok tébolydájában. Felesége – immár Bianchi Johanna néven – ebbe betegedett bele. A nagyon nagy sikerrel induló akadémia nem tudott olyan mértékű intézményi és társadalmi támogatottságot elnyerni, amilyenre érdemes lett volna. Marastoni sírját majdnem beszántották, 1901-ben végül a főváros állított síremléket a tiszteletére. „Művész, ki hazát hagyál az új honért, Egy álomért küzdöttél: magyar művészetért” – olvasható a Fiumei úti sírkertben található emlékművén, amit tegnap megkoszorúztak.
