A Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium egyik férfi tanára zaklathatott egy fiú diákot, ezért az igazgató bejelentést tett a rendőrségen, a tankerület pedig felmentette a pedagógust – írja a Telex.
A történtekről először Mérő Vera számolt be a Facebook-oldalán. A nőjogi aktivista azt írta, az iskolába járó diákok nemrég egy olaszországi kiránduláson vettek részt, és a pedagógus már a buszút alatt zaklató üzeneteket írt az egyik fiúnak, majd a szálláson úgy intézte a dolgokat, hogy egy szobában, közös franciaágyban aludjanak a diákkal.
Mérő Vera szerint utóbbira végül nem került sor, mert osztálytársak is gyanút fogtak, és befogadták a szobájukba a diákot. A lapnak egy iskolába járó diák azt állította, hogy hivatalosan a vezetés nem tájékoztatta őket a történtekről, csak egymástól értesültek róla. A tanár a kirándulás után még bement az iskolába, de azóta nem látták.
„Nem igaz, hogy a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium igazgatója eltussolta az ügyet, amint tudomására jutott az ügy, azonnal jelezte az illetékeseknek. Az igazgató jelzőrendszeri tagként, haladéktalanul felvette a kapcsolatot Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központjával, valamint megkereste a tanuló törvényes képviselőjét” – írta a lap megkeresésére a középiskola.
Hozzátették, az igazgató egyeztetett a szülővel, a tanulóval és a családsegítővel, és a Debreceni Rendőrkapitányságon írásbeli bejelentést tett. A lapnak sikerült elérnie az érintett pedagógust, aki egyelőre nem akarja kommentálni a vádakat.