Mit lehet kezdeni egy olyan kormányfővel, aki egyik nap azt mondja, Ukrajna nem tudja megnyerni a háborút Oroszország ellen, másnap pedig azt, hogy az oroszok „még Ukrajnát sem képesek legyőzni, úgyhogy képtelenek komoly támadást indítani a NATO ellen”. Pedig senki sem várt jóslatot a miniszterelnöktől, csak valamivel több higgadtságot, hogy ne kelljen aztán magyarázkodnia a sleppnek, mit s hogyan is kell értenie a bárgyú közönségnek. A legjobb perszer az egyenes, nyílt beszéd, de az manapság hiánycikk a Kárpát-medencében.
A Bayer Show vendége volt a napokban Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője azzal kezdte, miért csak ősszel tárgyalják az átláthatóságinak nevezett, valójában a civil szervezetek és a független sajtó ellehetetlenítését célzó törvényjavaslatot. Azt mondta, két „ellenzéki, baloldali” megközelítés van erről. Az egyik szerint a Fidesz ravaszkodik, és azért nem akarja elfogadni a törvényt júniusban, hogy egész nyáron napirenden tarthassa a témát. A másik, a régi ellenzéki pártok által erősített narratíva szerint a kormánypárt megfutamodott.
Ami azt illeti, nem csak Kocsis Máté és az ellenzék van zavarban. Pozitívnak minősítette Sirpa Rautio, az EU Alapjogi Ügynökségének (FRA) igazgatója is a bejelentést, hogy az Országgyűlés nyár előtt nem szavaz a jogszabályról. Az igazgató az ügynökség székhelyén, Bécsben azt is hozzátette: „lehet, hogy a legrosszabb forgatókönyv mégsem valósul meg”. Úgy vélte, a döntésben szerepe volt a nemzetközi emberi jogi szervezetek által gyakorolt nyomásnak is. A finn Sirpa Rautio arról is beszélt, hogy a jogállamiság csorbításának terén Magyarország közel jár ahhoz a ponthoz, ahonnan már „nem lehet visszafordulni”. Emlékeztetett arra, hogy az FRA régóta foglalkozik a civil társadalom és a jogállamiság témáival, és úgy vélte, hogy az Európai Unióban Magyarország e tekintetben jelenleg a legnehezebb eset, mert már régóta folyik a fékek és ellensúlyok többségének eróziója, és a jogszabályok számos esetben nincsenek összhangban az alapvető jogokkal. A Pride felvonulásra vonatkozó döntés pedig szerinte jó példája annak, hogyan igyekeznek korlátozni a gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadságot.
Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője május közepén nyújtotta be a parlamentnek A közélet átláthatóságáról című törvényjavaslatot. Az előterjesztést nagy felháborodás kísérte, a benyújtást követő pénteken és vasárnap is demonstráltak a javaslat ellen. A Fidesz frakcióvezetője múlt szerdán jelentette be, hogy a törvényalkotási bizottság napirendjéről leveszik a jogszabály-tervezetet, tárgyalását őszre halasztják, hogy „legyen idő a szakmai szervezetek javaslatainak mérlegelésére”.
Megint kapott tehát egy pofont az EU egész intézményrendszere, ha tetszik a jogállamiság. Hiába üvölti tele a magyar nyilvánosságot szakértők hada, az EU-ban nincs visszhangja. Majd annak lesz, ha megint sikerül a magyar kormánynak hülyét csinálnia az egész Unióból.
Tényleg arra várnak, hogy Orbán Viktor átvegye a hatalmat az EU-ban is?