Ambrus Máté: Rémálmok szőrös szörnye

Ha te, rémálmok szőrös szörnye,
éjszaka törsz ki az ágyam alól
és rajtam köszörült cápafogakkal
rágod magadat a bőröm alá,

a múltam – mintha pajtás volna –
sáskakarokkal rám könyököl
és Rahmanyinovval fűrészelgeti
foszladozó ideghúrjaimat.

Ha megtalálod a felszín alatt
azt, aki végül is én lehetek,
ruhástul majszolod önbecsülését,
szád szélén lenvászon egócafatok.

Nem hiszem azt, hogy a maradékomból
összeragaszthatom önmagamat,
hogy romlott húsból és alvadt vérből
újrateremthetem hat nap alatt,

gyűlölni mégsem tudlak téged,
ha kiugrasz az ágyam alól
és rajtam köszörült cápafogakkal
rágod magadat a bőröm alá.

Te Karthágó vagy, sóval hintlek,
de én olyan messzire nem mehetek,
hogy „bűnjel” feliratú kisvödrökből
magamat szórjam a lábad elé.