Teringettét! – mondtam az Iron Maiden ötvenéves jubileumát ünnepló új koncertsorozat első állomásán adott első fellépés után, persze miután szóhoz jutottam és végre visszajött a hallásom a hosszú csöngés helyett. Én még épp nem vagyok annyi idős, mint ők, és gyerekként szent ereklyeként őriztem a szocialista időkben kiadott Képes rock enciklopédiát, amelyben sok-sok finomság volt a Maidenről, például az, hogy ők a világ egyik leghangosabb zenekara. Az Iron Maiden elképesztő rocktörténeti jelenség, mondjuk úgy, hogy túlélt, sőt megfejelt minden könnyűzenei rendszerváltást, a heavy metal örök definíciójaként maradt kreatív energiájuk még arra is, hogy ne adják fel a dalszerzést, miközben az életművük egy tucatnyi másik zenekart is boldoggá tenne.
A Maiden szeret koncertezni – ezt a szinte megszámolhatatlan turné bizonyítja – és többször elnyomta már a best of formulát, hol jobban, hol kevésbé frissen, mindig színpadi show-al kiegészítve, felturbózva. Jó pár blu-ray-t birtoklok több szuperprodukciójukról, és berakva a lejátszóba többnyire azt éreztem, hogy jó-jó, ott vannak, tiszteséggel helyt állnak, de ez az egész már inkább showbiz, mint afféle Up The Irons! kulturális lázadás. Bevallom, rezignáltam készültem a jubileumi koncert szenzációra, többek között azért, mert mindig is azt gondoltam, hogy Bruce Dickinsonéknak mást tartanak a legjobb dalaiknak, mint én. Előfordul, hogy egy egyszerűbb nótára kattanok rá, erre nincs tudományos magyarázat. Azt hittem egyedül vagyok ezzel, hiszen a tömeg ízlése a meghatározó, mígnem ott álltam az Arénában és azok a dalok jöttek elő, melyek az én kedvenceim.
Tudom, ígérték, de nem hittem volna, hogy látom és hallom a Killers című nótát élőben, melyet 1999 óta nem adtak elő koncerten. Ez az 1981-es nóta mindig is bitang jó volt, de az azonos című 1981-es albumon még Paul Di'Anno énekelte fel, afféle hattyúdalként vagy walkman kedvencként. De Bruce Dickinson hozta, amit kell. Szerencsés döntés volt, hogy nem akarták kortalanná tenni magukat, olyan stílusban játszottak, mintha csak a csúcsidejükben lennének, ha kell, akkor „belehalnak” a tempóba, de inkább tartják a kötelezőt. Aztán pedig Dickinson rohangált fel-alá színpadon, mintha soha nem lett volna rákja, Steve Harris – a világ legjobb basszerosa – meg úgy nyomta a térdgatyában fiatal metálos pucsításokat, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mindemellett ugyanolyan boldogan állt össze egy-egy négyes gitárhősködésre Dave Murray-vel, Janick Gersszel és Adrian Smithszel, mintha még mindig tartana a csúcskorszak. És mi van, ha tényleg? Dickinson és társai földöntúli lelkesedéssel adták előa dalokat, az energiák misztikusak, mintha mindenki vérátömlesztéssel érkezett volna a fellépésre.
Ugyanakkor muszáj megjegyezni, hogy ez a Maiden valóban nem olyan, mint a korábbi. Drasztikus változás ugyanis, hogy a banda utóbbi negyvenkettő évében ritmusfeleős dobosa, Nico McBrain nemrég bejelentette, hogy egészségügyi okoból visszavonul, így Dickinsonnak új dobos után kellett néznie. A megoldás Simon Dawson lett, aki Dickinson másik formációjában is játszik. Meglepő fordulat, hogy ő sem fiatal, pedig a rock bandák dobos esetében szeretnek „fiatal kezet” szerződtetni. Dawson azonban ellenérvet szolgáltat, hiszen a legenergikusabb előadó így is a színpadon, afféle muzsikus, aki az extázisba fog egyszer majd belehalni.Olyan, mint egy gép vagy egy szörnyeteg, mint a zenekar kabalája, aki mint sokszor, most is életre kelt a színpadon. Ez a mechanikus jelenlét afféle visszaemlékezés a régi szép időkre, amikor egyszerű volt világítás, és egy csávó a maszk mögött szörnyként téblábolt a színpadon. Persze, a buli végére minden visszakerült a megszokott kerékvágásba, a lezárás olyan volt, mintha visszajöttünk volna az időben. Az utolsó dalok és a ráadás már modern koncert volt, csak mintha a magerő is feljebb kúszott volna. Szóval, az Iron Maiden megmutatta az időtlenségét, remélem örök élet szérumuk is van, mert újabb ötven évvel később is jöhet a buli! Na, és a cuccból én is kérek, hogy megéljem!
Infó: Iron Maiden. Run For Your Lives. World Tour 2025-26, Papp László Budapest Sportaréna. 2025. május 27.
Infó
