Amikor egy híresség megbetegszik, vagy mondjuk egy baleset súlyos sérültjeiről nyilatkoznak az orvosok, gyakran halljuk azt a mondatot: „Az állapota kritikus, de stabil.” Ez egy kríziskommunikációs technika, amitől az emberek megnyugszanak. Stabil az állapota, tehát nincs baj. A valóságban ez a mondat azt jelenti: a páciens állapota nagyon rossz, de legalább nem romlik. Pontosan ez a helyzet az India és Pakisztán közti konfliktussal.
2025. április 22-én, Pahalgam település közelében turistákra támadtak a terroristák. Huszonhat embert megöltek, többeket megsebesítettek. India azonnal Pakisztánt vádolta; állításuk szerint – amit bizonyítékokkal nem támasztottak alá – az elkövetők pakisztániak, és a szomszédos állam amúgy is támogatja az India ellen szervezkedő terrorcsoportokat. Ez utóbbi állítás nagy általánosságban igaz: Pakisztán az Indiával fennálló konfliktusa miatt gyakran támogat ilyen-olyan módon terrorszervezeteket. Azonban a térségben rengeteg ilyen csoport tevékenykedik, és gyakran változnak a struktúrák is, így nehéz pontosan feltérképezni a szövetségi hálót. Ráadásul, ahogy írtam, bizonyíték sincs arra, hogy melyik szervezet követte el a támadást.
Két hét fenyegetőzés és eszkaláció után India bomba- és rakétatámadást indított Pakisztán ellen. Állításuk szerint terroristák bázisait támadták, és megbüntették azokat, akik a pahalgami terrortámadást elkövették. Azonban a hírek szerint lakóépületeket, mecseteket és iskolákat találtak el. Válaszul Pakisztán is lőni kezdett indiai településeket. A két fél között légiharc is kibontakozott, amelyben eddig három indiai repülőgép lelövését sikerült bizonyítani, és azonosították a roncsok helyét – ezzel szemben Pakisztán öt indiai gép lelövését állítja. A tüzérségi eszközökkel és drónokkal folytatott párbaj május 10-ig tartott, amikor Marco Rubio közbenjárása és közvetítése nyomán sikerült tető alá hozni a tűzszünetet. A tűzszünet életbelépését követően mindkét fél a másikat vádolta annak megsértésével, de a harcok nem folytatódtak.
Hogy kitarthat-e a tűzszünet, és meddig, az kérdéses, az viszont egyértelmű, hogy a probléma gyökerét nem kezelik, és egyelőre tervben sincs, hogy kezeljék. Kasmír, ahol a terrortámadás történt és ahol a harcok jelentős része zajlott, 1947 óta vitatott terület, amikor a régió elszakadt Nagy-Britanniától, és létrejött Pakisztán, India, Burma és Srí Lanka önálló állama. Pakisztán és India között már a függetlenség kikiáltása után, 1947-ben háború robbant ki, amit két további, nagyobb szabású háború követett (1965-ben és 1971-ben), valamint egy jelentős felkelés Kasmírban. A terület hovatartozását azonban a mai napig nem sikerült rendezni. A problémát az adja, hogy Kasmír történelmileg és kulturálisan is jelentős régió India számára, ráadásul stratégiai jelentőséggel is bír, mivel itt található az Indus folyó vízgyűjtő területeinek jelentős része.
A területet India és Pakisztán 1947-ben felosztotta egymás között, azonban ez nem egy szilárd határvonal, inkább egyfajta demarkációs vagy tűzszüneti vonal – ennek megfelelően nem is határnak, hanem „ellenőrzési vonalnak” nevezik. Ez viszont még nem jelent tartós megoldást. A fő problémát pedig nem is a megosztás, hanem a már említett víz jelenti.
A globális klímaváltozás korában a víz az egyik legértékesebb kincs. A nagy vízhozamú folyók nemcsak ivóvízforrásként, közlekedési útvonalként vagy öntözésre használhatók, hanem az energiatermelésben is komoly szerepük van. És pont ez okozza a problémát.
Az Indus folyó látja el Pakisztánt vízzel. A folyó és mellékfolyói nélkül Pakisztán gyakorlatilag egy terméketlen sivatag lenne. India viszont a folyón és mellékfolyóin víztározókat és vízerőműveket építene, hogy saját vízszükségletét biztosítsa. A két ország 1960-ban ugyan megegyezett egy vízmegosztási szerződésről, de ezt az elmúlt szűk évtized során Narendra Modi, India miniszterelnöke sokat kritizálta, kiemelve, hogy India szükségletei és igényei megnőttek, és az országnak több vízre, valamint olcsó, tiszta energiára van szüksége. Pakisztán válasza erre az, hogy az ő vízszükségletük sem csökkent a szerződés megkötése óta eltelt 60 évben, ráadásul a víz elengedhetetlen az ország mezőgazdasága számára.
Márpedig a területi igények mellett ez a kérdés kulminálódott az idei harcokban: a terrortámadások után mindössze napok teltek el, és India felmondta a vízmegosztási szerződést. Ennek helyreállításáról pedig nem esett szó a tűzszüneti megállapodásban sem. Viszont ha a vízmegosztás kérdését nem rendezik, akkor a konfliktus sem enyhíthető. A feszültség oldása és a helyzet rendezése elengedhetetlen – és bár Magyarországról vagy épp Európából nézve ez egy jelentéktelen, távoli konfliktusnak tűnhet, nem az! Pakisztán és India két népes állam, ráadásul Pakisztán Kína egyik szoros szövetségese, míg India Franciaországgal fűzte egyre szorosabbra hadiipari együttműködését az utóbbi években. Ráadásul mindkét ország atomhatalom, így a köztük kirobbanó fegyveres konfliktus az atomháború veszélyét is magában hordozza.
Amíg ez nem történik meg, csak bízhatunk benne, hogy a két ország képes lesz fegyelmezni magát, és nem ugranak egymás torkának. Nincs más lehetőség, mint remélni, hogy a helyzet marad az, ami: kritikus, de stabil.
A szerző történész.