Nyolcvanegy éves korában elhunyt a világ egyik leghíresebb fotográfusa, Sebastião Salgado, aki drámai erejű fekete-fehér képeivel a társadalmi igazságtalanságokra és a természetpusztításra hívta fel a figyelmet. Halálhírét megerősítette a Földintézet környezet-helyreállítási nonprofit szervezet, amelyet a brazil művész feleségével, Lélia Wanick Salgadóval alapított 1998-ban. A Földintézet természetvédelmi park is, amelyet Salgado a feleségével alakított ki brazíliai családi birtokukon, hogy a kipusztított őserdőt visszatelepítsék.
Salgado a feleségével az 1960-as években a brazil katonai diktatúra elől menekült Párizsba, ahol hamar ismert fotográfus lett lett. Legtöbbször hosszú éveken keresztül járt körül egy-egy témát: a nyolcvanas-kilencvenes években Munkások című projektje a kétkezi munkások eltűnőben lévő életmódját dokumentálta világszerte. Egyik leghíresebb képén illegális aranybányászokat örökített meg 1986-ban, akik az amazonasi hangyabolyszerű Serra Pelada bányában robotoltak. 1993-tól 1999-ig Vándorlás címmel a háború, az éhség, a járványok, a természeti katasztrófák, a környezetkárosodás és a demográfiai nyomás elől menekülő tömegeket örökítette meg Koszovótól kezdve Vietnámon és Afrikán át Brazíliáig. Utóbbi sorozat képei jártak Budapesten is, 2017-ben a Műcsarnok is bemutatta munkásságát.
Sebastião Salgado termékeny karrierje során fél évszázadon át több mint 130 országba utazott. Halálakor éppen monumentális munkásságát, a több mint félmillió képet tartalmazó archívumát szerkesztette és kurálta.