Varga Judit;átláthatósági törvény;

Korábbi felvétel

Varga Judit nem foglalkozik közélettel, már készül az asztalosi vizsgájára

A volt igazságügyi miniszter nem akar visszatérni a politikába, nem mond véleményt az átláthatóságinak nevezett törvénytervezetről sem, mert közélettel nem foglalkozik. Állítása szerint újságot sem olvas.

A Magyar Hangnak sikerült néhány kérdés erejéig megszólaltatnia a Dialógus Magyarország és Magyarországi Német Gazdasági Klub közös rendezvényén Varga Juditot.

A volt igazságügyi miniszter a Tigra Kft. képviseletében vett részt a Nők vezető pozícióban című pódiumbeszélgetésen. Korábban is ismert volt, hogy Varga Judit annál az informatikai cégnél dolgozik, amelynek ügyvezetője az a Vertán György, akit Magyar Péter vádolt meg azzal, hogy Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, az FTC elnöke rajta keresztül fizet a volt feleségének, illetve a volt barátnőjének, Vogel Evelinnek, aki szerinte havi ötmillió forintot és egy budapesti lakást kap a Fidesztől azért, hogy 11 órányi hangfelvételt rögzített és adott át Kubatov Gábornak.

A beszélgetésen leginkább a nők karrierlehetőségeiről volt szó, amelynek kapcsán Varga pozitívan nyilatkozott a magyar családpolitikáról. A lap érdeklődésére elmondta, hogy hosszú távon is a gazdasági életben tervezi a jövőjét. „Ha felépítek egy tervet, azt szeretem végigjárni, és ehhez idő kell” – fogalmazott, amikor a lehetséges politikába való visszatéréséről érdeklődtek.

Amikor azt kérték tőle, hogy jogászként és volt igazságügyi miniszterként véleményezze a civilek és a független média működését ellehetetlenítő törvényt, a kérdést azzal hárította el, hogy nem olvas újságot, nem foglalkozik a közélettel. Elmondása szerint asztalos vizsgájára készül, ami nagyon nehéz, mert sok műszaki ismeretet követel.

Varga Judit azt állítja, hogy nem a visszatérését készíti elő azzal, hogy az utóbbi hónapokban Németországgal kapcsolatos eseményeken bukkan fel, csupán arról van szó, hogy a munkája során bekerült egy nemzetközi baráti körbe, emiatt hívják meg rendezvényekre.

Varga Judit jelenleg azzal a Windisch László ÁSZ-elnökkel él együtt, aki az MNB-alapítványok gazdagodását vizsgálja, és akivel közös asztalos céget is alapítottak. Varga Judit és Magyar Péter 2023-ban váltak el, de a Tisza Párt elnökének elmondása szerint korrekt kapcsolatban vannak. A korábbi igazságügyi miniszter Novák Katalin volt államfőhöz hasonlóan a kegyelmi ügy miatt kényszerült távozni a közéletből. 

Vargát az ügyészség korábban meghallgatta a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel miatt, amelyen arról beszélt: Rogán Antal emberei nyomozati iratokba nyúlhattak bele. A hangfelvétel miatt indult eljárást később bűncselekmény hiányában megszüntette a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, de Vargának egy másik eljárásban is meg kell jelennie tanúként, ugyanis a Fővárosi Törvényszék beidézte a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György korábbi bírósági végrehajtó kari elnök főszereplésével zajló korrupciós ügyben.

A kerület vezetése szerint a probléma csak egy rövid időszakra jellemző, amíg a fiókák már kezdenek kirepülni, de még ügyetlenek és gyakran nem teljesen röpképesek.