A Ferenc tér lezárása mellett döntött a IX. kerületi önkormányzat az elmúlt időszakban történt varjútámadások miatt – írja a Telex.
A portál megkeresésére az önkormányzat sajtósa elmondta,
a varjak áttelepítése gyakorlatilag nem lehetséges, ezért döntöttek úgy, hogy inkább lezárják a teret.
Ugyanis még ha a fészket és a fiókákat át is teszik valahova, a madárszülők nem fogják megtalálni az új helyet, nem fognak ráülni a fészekre, tehát ez a fiókák halálos ítéletét jelentené.
Az önkormányzat közölte, önmagában a fészkek megközelítése sem egyszerű, mivel a varjak – és a szarkák – a legmagasabb fák legnehezebben megközelíthető, nem mászható, csúcsi ágai közé építik a meglehetősen stabil fészkeiket, melyek eléréséhez emelőkosaras daruskocsi és akár útlezárás is szükséges lenne. Ez fészkenként akár százezres költséget is jelentene. Ráadásul ez a módszer önmagában alkalmazva teljesen hatástalan, mivel a madarak szinte azonnal új fészket építenének a megsemmisültek helyett.
A kerület vezetése szerint ugyanakkor
a varjútámadás problémája csak egy rövid időszakra jellemző, amíg a fiókák már kezdenek kirepülni, de még ügyetlenek és gyakran nem teljesen röpképesek, ezért 1-2 hétig még a fészek közelében tartózkodnak. A szülők ilyenkor a fészket frissen elhagyó fiókáikat védelmezik, de amint azok megnőnek és már biztosan tudnak repülni, ez a probléma magától megszűnik.
Ezért a legcélszerűbb védekezés a fészek környezetének erre az időre (legfeljebb 2 hétre) történő lekerítése és a terület elkerülése.
Ijesztő lehet a varjútámadás, de még senki nem halt bele – Videó!Győztek a tiltakozó lakók, leszedték a varjúcsapdákat a XIII. kerületbenVarjak támadtak óvodásokra Budapest XV. kerületében, hívni kellett a mentőket