MSZP;Gyurcsány Ferenc;

Húsz év Gyurcsánnyal

Van egy fotóm a miniszterelnök Gyurcsány Ferencről: a képen a parlamenti széksorok között áll, és az előttem ülő Molnár Gyulával beszélget. Körülöttünk számos volt képviselőtársam is szerepel a képen. Közöttük én vagyok az egy szem szocialista, aki megmaradt a pártjában.

Egy másik emléktöredék már arról szól, amikor Lamperth Mónika 2009-ben, a szocialista párt kongresszusán odalépett hozzám, és azt kérte, hogy küldjem utána azoknak a törvényhelyeknek a szövegét, amelyek a miniszterelnök lemondásáról és az új miniszterelnök megválasztásáról szólnak. Akkor az ügyrendi bizottság asztalánál volt dolgom, ami egy kongresszuson golyóstollal és papírral van felszerelve, informatikai eszközökkel pedig nem. De ha egy ilyen technikai feladat érkezik a belügyminisztertől, aki a sebtében összehívott elnökségi ülésre megy, mert Gyurcsány Ferenc épp lemond, meg kell találni a megoldást. Még időben beküldtem az elnökségi ülésre a kért szövegeket.

Gyurcsányt, amikor még sportminiszter volt, meghívtam a kiskőrösi választókörzetembe, mert épp a Petőfi iskola sportcsarnokának megépítését vittem a közönség elé. A város egyik nagytermében, majd háromszáz ember előtt vezettem föl a kérdést, annál is inkább, mert kész megoldás volt a régóta tervezett iskolai létesítmény finanszírozására. Pedagógusnap volt, bíztam benne, hogy a sportminiszter támogatása hasznos lesz. De gyorsan kiderült, ő nem ért egyet az efféle lobbizással. Viszont szívesen részt vett a pedagógusnapi ünnepségen, sokat és sokáig táncolt.

Évekkel később a nevezetes őszödi frakcióülésen hallgattuk a második beszédet, és emlékszem, kecskeméti kollégámmal azt mérlegeltük, mennyire lenne feltűnő, ha otthagynánk a rendezvényt. Élőben eléggé feszélyező élmény volt.

A közkeletű értelmezéshez képest akkor és ott én úgy értettem, hogy nekünk hazudott. Nekünk, a képviselőknek, a párt vezetőinek. A választás előtt, megyei elnöki értekezleten nem egyszer mondta, hogy elég, ha ő ismeri a valóságot és a pénzügyminiszter, a megyei elnököknek nem kell a válság tartalmával foglalkozni. Amúgy a változásra természetesen szükség volt. Nem értettem vele egyet, de kétségkívül a valósághoz kellett igazítani a politikát.

Amikor 2006 őszén felhasználták a szöveget, és a durva utcai események zajlottak, a gyerekeimnél voltam a pesti belvárosban. A TV székház ostromát a tévében néztük. A pár utcával arrébb zajló események határozottan visszatetszőek voltak. Az autóm a ház előtt állt az utcán, betörték a jobb első ablakát, és a kesztyűtartót kipakolták. Juhász Feri barátom a székházon belül várakozott, számára sokkal kellemetlenebb, félelmetesebb volt az esemény.

Pedig amikor két évvel korábban, Medgyessy Péter távozásakor a szocialista párt miniszterelnök cserét tervezett, akkor Kiss Péter volt sokunk jelöltje. Az elnökség is őt támogatta, én pedig a Népszabadság címlapján, névvel vállaltam Péter támogatását Gyurcsánnyal szemben.

Gyurcsány Ferenc mint pártelnök egykettőre kiköltözött a Köztársaság térről, és kezdeményezte a pártszékház eladását. Érdekes élmény volt, amikor valahol a Moszkva tér környékén, a bérelt székházba bementem, és az őrség megállított, majd megpróbálták tisztázni, hogy mit is akarok ott. Engem meg az érdekelt, hogy ők mit keresnek a pártom központjában.

Meglehet, hogy a gazdasági világválság nélkül számos változást keresztülvitt volna a miniszterelnök. Volt olyan, hogy az egészségügy átalakítása, a súlyponti kórházak meghatározása miatt vele kellett megegyezni a kórházi ágyszámok elosztásáról. Főként azért, mert a párton belül, magunk között ez nem sikerült. Aztán a lakásom elé tüntetést szerveztek, állítólag az akkori Jobbik. Összejöttek vagy hetvenen az utca túloldalán, mi pedig a barátaimmal meleg teával és pogácsával kínáltuk őket, és megpróbáltunk beszélgetni. A tüntetés szónoka néhány hónappal korábban még nálunk volt tag.

Viszonylag gyorsan, néhány hónap, sőt hét váltással követték egymást a különböző miniszterelnöki javaslatok, amik közül néhány megvalósult, de volt olyan, amivel szemben sikerrel szerveztek népszavazást. A fideszes szociális népszavazás nagyon sokat ártott, nagymértékben hozzájárult a Gyurcsány Ferenc ellen indított karaktergyilkosság sikeréhez. Abban az időszakban egyértelműen támogattam pártom elnökét. A nehézségek ellenére szükségesnek, megfelelőnek tartottam a kormány tevékenységét, még ha gyakran értelmezhetetlenek voltak is a gyors váltások.

A DK 2011-es megalakulása kifejezetten zavart. Maga a tény, hogy a volt pártelnököm saját pártot gründolt, még elfogadható lett volna, de az már nem, hogy a személyes kapcsolatait kihasználva, az MSZP terhére szervezte meg a DK parlamentbe kerülését. Ez kártékony volt, ezzel megalapozta az MSZP politikai kifosztását. A DK fejlődése önmagában akár hasznos is lehetett volna, de mellette az MSZP fokozatos térvesztése nem volt korrekt folyomány. Nem gondolom, nem hiszem el, hogy Gyurcsány Ferenc nem látta: a baloldal megosztása katasztrofális hatással van az ország lehetőségeire.

Gyurcsányt egyedül a siker igazolta volna. Egy sikeres DK, amely gyorsan és hatásosan végrehajtja a baloldali politikai tér elfoglalását, mindenre mentségül szolgálna. Nagyjából mindegy, hogy miért nem sikerült. Az eredmény: a többszörös fideszes kétharmad, és az ellenzéki oldalon képződő politikai vákuum, amely nagyon jól megalapozta a mostani, Tisza Párt féle térnyerést.

Talán annyi a változás, hogy az ellenzék ma már csak részben baloldali. Ha a Fidesz elveszíti a választást, akkor nemcsak a baloldallal szemben, hanem a teljes ellenzékkel szemben marad alul. A bővülő ellenzékben nagy súllyal kap szerepet a töredező jobboldal szavazóbázisa.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.