Kocsis Máté csúnyán belepökött pártja levesébe, noha a Fidesz-kondérban még csak az alapanyagok áztak a langyos lében, a kiskukták csak az előkészületeknél tartottak, szorgosan aprítva a fűszereket és a zöldséget. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis a kormánypártok által szerényen csak átláthatóságinak nevezett, valójában a teljes hazai független-ellenzéki sajtó és kormánykritikus civil világ bedarálására alkalmas szégyentörvény parlamenti vitája előtt arcizomrezdülés és skrupulus nélkül bejelentette, hogy a jogszabálytervezetet joggal érezheti magára veszélyesnek a Telex, a 444 vagy éppen a Partizán. Ezek után kellett volna eszmetársainak a T. Házban meggyőzően érvelni a törvény szakmaisága és pártatlansága mellett, s elhitetni az ellenzéki képviselőkkel és a közzel, hogy nem a kritikus hangok elhallgattatása a célja a majdani jogszabálynak, vagy hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal Fidesz-rajongó vezetőjével, Lánczi Tamással az élen elfogulatlanul vizsgálódik majd.
Persze az sem véletlen, hogy az egész szégyenteljes procedúra levezénylését a kormánypárti akvárium eddig ritkán látszódó kishalaira testálták: a javaslatot a „megtért” SZDSZ-es Halász Jánossal vetették a nevére, a Fidesz vezérszónokaként a fidelitasos ikraneveldéből kipecázott jellegtelen guppi, Illés Boglárka próbálta történelmi kontextusba helyezni a tervezetet, a KDNP-ből pedig talán Nacsa Lőrinc veszíthetett a székfoglalós körjátékban, s vált a frakció szellemi iránytűjévé a kérdésben.
Kocsis megnyilvánulása után viszont egyértelművé vált, talmi a vita, melyben a kormánypárti mamelukok a pillanatnyi reflektorfényt kihasználva fölényeskedve, beszólogatva, sértegetve válaszolgattak az érthetően indulatos ellenzéki felszólalóknak; a hatalom már arra sem hajlandó, hogy imitálja a demokratikus-parlamentáris színjátékot, a kérdés már rég eldőlt.
A kocka el van vetve, tartja a mondás Caesartól, bár a jelenhez jobban passzol Rejtőé: addig jár a korsó a kútra, míg szájon nem váglak…