Majomsziget

Hej de messze majom­ország, / ott terem majomkenyér, / majom­ablak majomrácsán / majomnótát ráz a szél.

(Weöres Sándor: Majomország)

Kanyarog az út Rudabányán a Vasérc büfé és a fazsindelyes templom mellett, egyre fölfelé. A temetőn túl kitárul a szemkápráztatóan tavaszi táj, szemközt Aggtelek, a horizonton a Tátra. A hegyvonulat, ahol megállunk, tízmillió éve még a Pannon-tengerből emelkedett ki. Itt, a szubtrópusi Majomsziget mocsarában éldegélt a Rudapithecus hungaricus RUD 1 katalógusszámú típuspéldánya, a mi híres-nevezetes Rudink.

Rudi nem ősember volt, hanem emberszabású ősmajom. A Homo sapiensnek rokona, talán boldog őse vagy egy utódok nélkül kihalt faj fia, ez vitatott. Fákon ugrált. Ha lemerészkedett a talajra, négy lábon járt, de talán már tudott felegyenesedve is. Farok nélküli teste fél méter hosszú lehetett, úgy 30 kilós. Gyümölcsöt, puha növényeket evett. Ezt állkapcsának darabkája árulja el, amelyre – négy sértetlen zápfoggal együtt – a még működő bánya főgeológusa bukkant rá 1965-ben.

Az éles szemű Hernyák Gábor (1928–2013) rengeteg ősmaradványt gyűjtött, de nem volt specialista, leletének jelentőségét nem ismerhette föl. A porladó csontocska sokáig pihent a fiókjában cukorkászacskóban, türelmesen kivárva, amíg felfigyelt rá Tasnádi Kubacska András paleontológus szakíró, aki egy kiállításra válogatott ásványokat. Fehérneműje közé csomagolva vitte Pestre. A Földtani Intézet igazgatója, Kretzoi Miklós (1907–2005) „elsápadt az izgalomtól, mert tudta, hogy világszenzációról van szó”.

Kordos László professzort idézzük, a rudabányai ásatások egykori vezetőjét, az őslénykutatót – ugyan ki mást? Az ő ismeretterjesztő műveiből okulunk három nemzedék óta. Az Emberelődök (Búvár zsebkönyvek, Móra, 1982) volt az első könyve, sokunknak alapvető olvasmánya a témában. A következő, Az első ötvenmillió év (Gondolat, 1985) nem csak azt tárgyalja, hol helyezkedik el Rudi az emberszabásúak törzsfáján. Szociografikus részletekkel mesél a borsodi bányásztelepülésről is meg a fürdőépület pincéjében elszállásolt ifjú kutatókról.

Lámpafénynél, kimustrált kecskelábú asztalokon tisztogatták a kincseket, ott ünnepelték az 1974-es világraszóló sikert. „Nagy örömünket már nem lehetett tejjel és kávéval leöblíteni, így a vegyesboltban vásároltunk három üveg ócska gyümölcspezsgőt. Testvériesen széttöltöttük a tejfölöspoharakba, majd a Rudapithecusokra koccintva megittuk az augusztusi melegségű, szirupos folyadékot. Fejünk felett a bányászhimnuszt fújta a rezesbanda, s a pinceablakon át benzingőzzel árasztott el minket egy éppen odafarolt autóbusz.”

Folytatás is van: A Rudapithecus kutatás, Tények és mesék (Archaeolingua, 2021). Akad benne sok tanulságos történet mai hominidák mindenféle kalandjairól is. Ezúton is tisztelettel köszöntjük a kiváló szerzőt és tudóst, Kordos Lászlót közelgő 75. születésnapján.

Alkonyodik a Majomszigeten. Kacskaringós az ösvény, rögös és zsákutcákkal teli. Ilyen az emberszabásúak útja, és ugyan ki mondhatná meg, merrefelé kanyarog tovább?