Már nem az Operaház üzemelteti az Erkel Színházat, ezért az Operában kevesebb dolgozót tudnak foglalkoztatni. Ezért egy megállapodás alapján harmincöt munkatársat ugyanabban a munkakörben, változatlan fizetéssel foglalkoztat tovább az Erkel Színház – erősítette meg lapunk értesülését Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
Az érintettek közül egyelőre tizennégyen tudták meg, hogy az Erkelben folytathatják. Azok között eddig értesítettek között van biztonsági őr, gazdasági és üzemeltetési munkatárs. Nincs közöttük hangszeres és énekkari művész sem.
A továbbfoglalkoztatott kollégák lényegében ugyanott, ugyanazt, ugyanannyiért fogják csinálni. Ha valaki valamiért mégsem akarná folytatni a munkáját, felmondhat, hasonlóan ahhoz, mintha nem kívánna átmenni egy másik telephelyre
– tette hozzá a főigazgató.
Hankó Balázs fontosnak tartja, hogy Magyarországon ne csak egy szűk kör kiváltsága legyen az operába járásAz Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete honlapján közzétette a nekik küldött levelet a 35 fő jogfolytonos átszállásáról. A felsorolt munkakörök és dátumok 30 munkatársra vonatkoznak, a levélből kiderül az is, hogy az átvevő munkáltató nem tervez intézkedést a munkaviszonnyal kapcsolatban, azokat változatlanul (munkakör, munkaidő, munkabér) fenntartja.